Ruiz nem akar Szaúd-Arábiában bunyózni, Eddie Hearn jogi lépésekkel fenyegetőzik

Fotó: Andy Ruiz Jr. – Anthony Joshua – PuzzlePix Fotóügynökség

Úgy tűnik továbbra sincs igazi egyetértés a két fél között a visszavágót illetően, Ruiz nem akar a Közel-Keletre menni. Ahogy korábban megírtuk Eddie Hearn hivatalos bejelentést tett, hogy az Andy Ruiz Jr. – Anthony Joshua visszavágó december 7-én lesz Szaúd-Arábiában. Akkor ezt kész tényként közölte Hearn, majd felröppentek a pletykák miszerint Ruiz kevesli a neki ígért 9 millió dollárt és Szaúd-Arábiával sincs kiegyezve. Hearn gyorsan „megnyugtatott” mindenkit, hogy mindkét bunyós aláírta a visszavágóról szóló szerződést és a korábban bejelentett helyszín és dátum is fix.

Ruiz elsősorban azt szerette volna, ha Mexikóban lesz a visszavágó, ezt Hearn azonnal elvetette, B-tervként még az USA szerepelt a listán, ahol az első meccs is volt. Az USA-val először még Joshua is kiegyezett volna, majd már inkább az Egyesült Királysághoz ragaszkodott, ahogy promótere is, de azt meg Ruiz nem akarta. Így került a képbe Szaúd-Arábia, ami egy semleges, de talán inkább Joshua-nak kedvező helyszín lenne és vele együtt nagyon sok pénz, amit felajánlottak a szaúdiak, hogy náluk legyen ez a meccs.

Most úgy tűnik, hogy Ruiz továbbra sem akar Szaúd-Arábiába menni, mert a közösségi oldalán azt nyilatkozta, hogy márpedig ő vissza fogja hozni az USA-ba a visszavágót és az ő feltételei szerint zajlik majd a visszavágó. Erre reagált gyorsan Hearn is és közölte, hogy ez nem éppen úgy van, ahogy Ruiz elképzelte, mert már az első meccsük szerződésében benne volt, hogy Joshuá-ék szabják a visszavágó feltételeit, beleértve a helyszínt és a dátumot is. Ruiz akkor ezt elfogadta és aláírta, ahogy az anyagiakban is már akkor megállapodtak, így Ruiz-nak nincs beleszólási joga, nem még, hogy ő szabja a feltételeket hiába ő jelenleg az IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnoka. Hearn szerint a helyszín és a dátum egyeztetve lett a szankcionáló szervezetekkel is és ők is elfogadták.

Így Ruiz-nak nincs sok választása vagy elfogadja vagy jogi úton harcolhat az igazáért, de Hearn szerint az pedig egyértelmű csata lenne, aminek az lenne a vége, hogy Ruiz elveszítené az öveit harc nélkül, mert aláírt szerződésük van. Ugyanakkor Joshua promótere szerint nincs hivatalos párbeszéd a két bunyós menedzsmentje között arról, hogy ne kerülne sor erre a meccsre. Szóval úgy tűnik Ruiz leginkább a közösségi médián keresztül vívja ezt az értelmetlen harcot. Lehet, ha egy kicsit emelnének a gázsiján már zokszó nélkül belegyezne bármilyen helyszínbe.

Komment