Joshua tudatosan készül a visszavágóra: alacsony, pufók bunyósokkal sparringol

Fotó: Andy Ruiz Jr. – Anthony Joshua – PuzzlePix Fotóügynökség

Eddie Hearn szerint nagyon jól alakul Anthony Joshua felkészülése a december 7-i visszavágóra, már négy hete elkezdte a felkészülést és még nyolc hét van hátra. AJ mindent megtesz a győzelemért, nem is tehet mást, hisz nagyon sok múlik a decemberi meccsen. Mint ismeretes Ruiz óriási meglepetésre TKO-val verte az aktuális IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnok Joshua-t júniusban. Ráadásul úgy, hogy először a mexikói volt padlón, majd ő küldte le négyszer is Joshua-t.

A júniusi meccs előtt csak pár héttel derült ki, hogy Ruiz lesz Joshua ellenfele, mert az eredeti ellenfél, Jarrell Miller fennakadt egy doppingteszten. Így Joshua-nak sem volt elég ideje kimondottan Ruiz-ra készülni, Ruiz-nak meg főleg nem volt elég ideje felkészülni a meccsre. Most viszont mindketten tudatosan tudnak készülni egymás ellen, sőt most már személyes tapasztalatuk is van egymásról.

Hearn elmondta, hogy az első meccs előtt csak három hét sparringra volt idejük és nehezen találtak olyan ellenfelet a kesztyűzéshez, aki alkatában és stílusában hasonlít Ruiz-ra. Mert annak ellenére, hogy Ruiz alacsony és duci, iszonyú gyors keze van és mint láthattuk ütőerőben sincs nála hiány. Most viszont több idejük volt Ruiz-hoz hasonló ellenfeleket keresni a felkészüléshez.

Közben viszont Ruiz a legfrissebb képek tanúsága szerint jó pár kilót ledobott magáról és hát most neki is van ideje a felkészülésre. Lehet, hogy most már a „pufók” jelző nem is lesz annyira helytálló Ruiz-ra. A felkészülés megkezdése előtt, amikor a szaúd-arábiai sajtótájékoztatón forgattak egy promó videót Ruiz elég sok kritikát kapott, hogy ránézésre még súlyosabbnak tűnik, mint a meccsen. Ruiz akkor mondta mindenkinek, hogy ne foglalkozzanak a súlyával, le fog dobni jó pár kilót mire a meccsre sor kerül és különben is dagiként meg tudta verni Joshua-t, akkor nézzék meg mire lesz képes, ha lead némi plusz súlyt.

Komment