Andy Ruiz Jr. is aláírt, Szaúd-Arábiában lesz a visszavágó Joshua ellen

Fotó: Andy Ruiz Jr. – PuzzlePix Fotóügynökség

Múlt héten Eddie Hearn bejelentette, hogy december 7-én Szaúd-Arábiában lesz az Andy Ruiz Jr. – Anthony Joshua visszavágó az IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú övekért. Nem sokkal ezután felröppent a hír, hogy Ruiz nincs megelégedve a neki kínált 9 millió dollárral és állítólag még nem írta alá a szerződést, így nem lehet biztosnak tekinteni a helyszínt és a dátumot. A tegnapi sajtótájékoztatón azonban Eddie Hearn, Joshua promótere közölte, hogy mindkét bunyós aláírta a visszavágóról szóló szerződést, így biztos a helyszín és a dátum is. Arra már nem tért ki, hogy esetleg emeltek-e Ruiz gázsiján?

Állítólag egy szabadtéri gála lesz 15 000 néző előtt. A korlátozott férőhely és a földrajzi távolság miatt viszonylag kevés néző tud majd elutazni, hogy a helyszínen lássa a meccset. Szinte biztosra vehető, hogy a szigetországból többen utaznak majd el a helyszínre, mint a tengerentúlról. A televíziós közvetítés iránt minden bizonnyal óriási lesz az érdeklődés, azonban a külföldi portálok szerint az időeltolódás miatt az Egyesült Királyság számára kedvező időpontban lesz a meccs, viszont az amerikai és mexikói nézők számára már nem igazán.

A tervek szerint a promóciós körutat szeptember elején kezdik meg és Londonban, New Yorkban és Szaúd-Arábiában is tartanak majd sajtótájékoztatót.