Bob Arum júniusban már rendezne kisebb gálákat

Fotó: Bob Arum – PuzzlePix Fotóügynökség

A koronavírus járvány miatt március közepétől nem rendeztek ökölvívó gálákat az USA-ban, de a promóterek bíznak benne, hogy hamarosan rendeződik a helyzet. Európa több országában fokozatosan elkezdtek lazítani a korlátozásokon és az USA-ban is ezt tervezik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hétvégén már több ezer nézős gálákat fognak rendezni, de arra talán már a közel jövőben lesz lehetőség, hogy zártkapus gálákat rendezzenek, ahol szigorú egészségügyi ellenőrzések mellett lassan újra indulhatna a bokszélet. Ezt tervezi a Top Rank vezér Bob Arum is.

Arum elmondta, hogy folyamatosan egyeztet, hogy lehetne pár meccses, zárt kapus rendezvényeket tartani akár már júniustól. A terve már meg van.

Arra gondolt, hogy 4 mérkőzéses kis gálák lennének, amit az ESPN közvetítene. A meccsek előtt két hét karantén, szigorú orvosi ellenőrzések és folyamatos tesztelés a koronavírusra. A kéthetes karantén alatt a Top Rank saját edzőtermében edzhetnének a bunyósok, ahol folyamatosan fertőtlenítenek és korlátozott a bejárás. A bokszolókat, edzőket, bírókat, televíziós stábtagokat, orvosi személyzetet folyamatosan tesztelnék és elkülönítenék őket amennyire csak lehet. Ezekből a kis gálákból pedig heti 2-3-ra gondolt. Arról is beszélt, hogy egy szállodában állítanák fel a ringet, ahol egyben ellenének szállásolva a résztvevők, így szinte egy helyre összpontosulna minden. Szerinte nagyjából ilyen feltételekkel lehet újra kezdeni, hisz egyből biztos nem rendezhetnek nagy gálákat. Nagyjából 2-3 hónapig így zajlanának a gálák.

Viszont van egy nehezítő körülmény, ami befolyásolhatja a meccsek/gálák színvonalát. Mégpedig, hogy egyelőre beutazási tilalom van az USA-ban. Amíg ezt nem oldják fel addig csak amerikai vagy jelenleg az USA-ban tartózkodó külföldi bunyósokkal tudna meccset szervezni. Valószínűleg amúgysem a top bunyósokat hozná ezekre a kis gálákra, őket akkora tartogatja, ha már nyitott kapusak lehetnek a gálák, mert az rengeteg pénzkiesés, ha mondjuk egy harmadik Fury – Wilder meccset nem lehet a helyszínen megnézni.

A folyamatos tesztelésekhez azt tervezi, hogy beszereznének egy saját gyors tesztek elvégzésére alkalmas gépet, amit az Atlétikai Bizottság rendelkezésére bocsátanának, de még ezt sem sikerült megszerezni.

Tehát egyelőre ezek csak tervek Arum részéről, de folyamatosan dolgoznak rajta és valahogy el kell kezdeni újra beindítani a bokszéletet. Oscar De La Hoya is hasonlóan gondolkodik, de ő júliustól gondolja, hogy zártkapus kisebb gálákkal lehet majd újra kezdeni.

Komment