Fury most már nemcsak Ruiz-t, de Oleksandr Usyk-ot is megverné fél kézzel

Fotó: Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

Ha a showműsort, a szereplést és a nyilatkozatokat nézzük minden bizonnyal a korábbi IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury (28-0-1; 20 KO) a vitathatatlan bajnok. Mindig van egy-két „jó szava” aktuális vagy jövőbeni ellenfelei számára és tökélyre fejlesztette a művészetét annak, hogy arra fordítsa a figyelmet amire kell és elterelje arról, amivel nem szeretne foglalkozni.

Most szombaton lép szorítóba a svéd Otto Wallin (20-0; 13 KO) ellen, ennek ellenére mégsem róla beszél. Amikor szóba került, akkor pedig elintézte annyival, hogy jobb nem volt. Deontay Wilder-ről, Anthony Joshua-ról, Andy Ruiz-ról és most épp Oleksandr Usyk-ról viszont annál szívesebben nyilatkozik.

Már hallottuk tőle, hogy fél kézzel meg tudná verni Wilder-t, ez mondjuk nem jött be neki, de most azt ígéri, hogy a jövő februári visszavágón nem bízza a pontozókra a döntést, a negyedik fordulóig ki fogja ütni. Majd a fél kézzel verhető ellenfelek közé sorolta a jelenlegi IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnok Andy Ruiz Jr-t is, most pedig Oleksandr Usyk-ot találta meg magának. Szerinte Usyk (16-0; 12 KO) se jobb a többinél, ő is szépen beállhat a sorba, de ha rangsorolnia kellene, akkor nagyjából Wilder utána a második helyre tenné. Ennek ellenére természetesen őt is meg verné úgy, hogy az egyik kezét a háta mögé kötné.

Usyk október 12-én debütál nehézsúlyban Tyrone Spong (14-0; 13 KO) ellen, így azt még nem lehet tudni, hogy nehézsúlyban, hogy állja majd meg a helyét. Azt viszont lehet tudni, hogy a WBO-nál ő a kötelező kihívó, így akár a jövő év második felében már világbajnoki címért is küzdhet és arra is van esély, hogy pár éven belül összekerül Tyson Fury-val. Akkor majd megmutathatja Fury, hogy elbánna-e vele fél kézzel.

Komment