Usyk, Bivol és Gassiev egy gálán

Fotó: Oleksandr Usyk – PuzzlePix Fotóügynökség

Október 12-én talán végre tényleg sor kerül Oleksandr Usyk (16-0; 12 KO) nehézsúlyú debütálására. A cirkálósúlyban vitathatatlan bajnoki címig jutó Usyk már májusban szorítóba lépett volna Carlos Takam ellen, de egy sérülés miatt el kellett halasztani a meccset. Majd új ellenfelet kellett keresni, mert Takam közben promótert váltott. Az október 12-i időpont és a chicagói helyszín már egy ideje tudható volt, de az új ellenfelet csak most jelentették be.

Ha minden igaz az USA-ban élő, de holland nemzetiségű Tyrone Spong (13-0; 12 KO) lesz az ukrán első ellenfele a királykategóriában. Spong egy veretlen, nagyon jó KO-aránnyal (92%) rendelkező bunyós, de eddig ilyen komoly ellenféllel még nem találkozott, mint az ukrán. Mondjuk még Usyk-ot sem láttuk a királykategóriában bunyózni, de cirkálósúlyban verhetetlen volt, mindent elért, amit csak lehetett. Testalkatra ideális ellenfél lehet Usyk-nak Spong, mert nem tartozik a nagyobb méretű nehézsúlyúak közé. Két centivel alacsonyabb, mint az ukrán és nagyjából 103-105 kg körül mérlegelt az utóbbi meccsein. Jelenleg a WBO Latin bajnoka és korábban a WBC-nél is birtokolta ezt az övet. Most szombaton lesz még egy meccse Spong-nak Mexikóban, azt meg kell nyernie, ha Usyk-kal akar bunyózni.

A népszerűséget tekintve viszont nem a legjobb választás, hisz az USA-ban még Usyk sem túl ismert, Spong meg még annyira sem. De érthető módon elsőre egy „könnyebb” ellenfelet választottak az ukránnak, hisz bele kell szoknia a nehézsúlyba. Ugyanakkor sok ideje nem lesz a beleszokásra, mert jelenleg ő a WBO-nál a kötelező kihívó, tehát az Andy Ruiz Jr. – Anthony Joshua meccs győztesének kihívója. Hearn szerint Usyk mindenképp élni akar majd ezzel a lehetőséggel, amint sor kerül rá, ahhoz viszont kellene még pár komolyabb ellenfél, hogy felkészüljön ellenük. Addig azonban elvileg az IBF-é a következő lehetőség, vagyis Kubrat Pulev-é, így még van ideje.

Elvileg ezen a chicagói gálán fog szorítóba lépni a WBA (rendes) félnehézsúlyú világbajnoka, Dmitry Bivol (16-0; 11 KO) is, aki nagyon szeretett volna egy címegyesítést valamelyik másik félnehézsúlyú bajnokkal, vagy Canelo ellen küzdeni. De ezek közül egyelőre egyikre sem fog sor kerülni, de amíg vár addig is szorítóba kell lépnie, hisz márciusban bunyózott utoljára. Az októberi ellenfelét még nem jelentették be.

Eddie Hearn szerint szintén ezen a gálán fog nehézsúlyban debütálni Oleksandr Usyk korábbi ellenfele Murat Gassiev (26-1; 19 KO) is. Ha csak ezt a három nevet nézzük, már minden bizonnyal egy jó kis gála lesz Chicagóban.

Komment