November 10-én lehet az Usyk – Bellew meccs Londonban

Fotó: Tony Bellew – Europress Fotóügynökség

Bár hivatalosan még nem hirdették ki, de egy neves amerikai ökölvívó portál szerint idén novemberben kerülhet sor a cirkálósúlyú vitathatatlan bajnok Oleksandr Usyk (15-0; 11 KO) és a korábbi cirkálósúlyú világbajnok, legutóbbi két meccsén pedig nehézsúlyban vitézkedő Tony Bellew (30-2-1; 20 KO) meccsére.

Az ukrán cirkálósúlyú sztár július 21-én szerezte meg a már meglévő WBC és WBO világbajnoki öve mellé az IBF és a WBA Super világbajnoki övét is és ezzel ő lett a súlycsoportja vitathatatlan bajnoka. Miután legyőzte Murat Gassiev-et a WBSS torna döntőjében, kihívást intézett Tony Bellew felé, aki maga is már többször hangoztatta, hogy szívesen megküzdene Usykkal vagy Gassievvel. Mivel mindkét bunyós hajlott az egymás elleni meccsre már csak a promótereken volt a sor, hogy összehozzák a meccset. Első lépésként a súlycsoportot kellett kiválasztani. Bellew ugye legutóbbi két meccsén nehézsúlyban bunyózott David Haye ellen, Usyk pedig kacsingat a nehézsúly felé, így az is felmerült, hogy nehézsúlyban mérjék össze tudásukat. Bellew számára azonban az lenne a jó, ha cirkálósúlyban találkoznának, mert így igazán nagy a tétje a meccsnek. Bellew-nak valószínűleg ez lesz profi karrierje utolsó mérkőzése és egy igazán nagy durranást szeretne lezárásként. Így végül cirkálósúlyban kerülhet sor a meccsre és így esélyt kap rá Bellew, hogy akár elhódítsa Usyk világbajnoki öveit és vitathatatlan bajnokként vonulhasson vissza.

A napokban személyesen is találkozott a két bunyós promótere Eddie Hearn és Alexander Krassyuk és valószínűleg sikerült a részletekben is megállapodniuk. Hivatalosan még nem jelentették be, de november 10-én kerülhet sor Londonban az összecsapásra, ami a magyar nézők számára is nagyon jó hír, mivel így valószínűleg mi is láthatjuk majd a gálát (a Matchroom gáláit szokta közvetíteni a magyar Sport Tv).

Komment