Ma ünnepli 31. születésnapját Tyson Fury

Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó.
Fotó: Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

A saját magát „Cigány Királyként” aposztrofáló nehézsúlyú bunyós, Tyson Fury 31 évvel ezelőtt ezen a napon született. Igazi bokszoló családba született, apja csupaszöklű bunyósként majd hivatásos ökölvívóként is kipróbálta magát. Illetve testvére és több unokatestvére is profi ökölvívó. Fury keresztnevét apja kedvenc ökölvívójáról Mike Tyson-ról kapta, és már születésekor igazi harcos volt, mert koraszülöttként jött világra három hónappal korábban.

Amatőrként angol és ír színekben is versenyzett. Nagyobb sikerei: junior világbajnoki bronzérmes, junior Európa-bajnok, junior Európa-bajnoki ezüstérmes, és angol bajnok. 20 évesen, 2008-ban állt profinak és már 2009-ben Angol nehézsúlyú bajnok volt, majd 2011-ben a Brit bajnoki és a Nemzetközösségi bajnoki címet is megszerezte. Ezután jött a WBO Interkontinentális és Nemzetközi bajnoki címe, majd 2015-ben Wladimir Klitschko legyőzésével az IBO/IBF/WBO és a WBA Super nehézsúlyú világbajnoka lett. Ekkor volt karrierje csúcsán amikor Németországba ment Klitschko ellen küzdeni és idegenben egyhangú pontozással legyőzte az ukrán sztárt.

Majd jött a mélyrepülés, Fury nehezen dolgozta fel a hirtelen jött sikert. Depressziós lett, alkohol- és drogproblémái voltak, emiatt eltiltást is kapott és lemondott bajnoki címeiről. Hosszú időre eltűnt a nagy nyilvánosság elől, saját bevallása szerint az öngyilkosság gondolata is többször megfordult a fejében, de sikerült talpra állnia. 2017 végén elhatározta, hogy visszatér és újra világbajnok lesz. Kemény munkával újra formába hozta magát és tavaly júniusban győzelemmel tért vissza.

Visszatérése óta négy mérkőzése volt és továbbra is őrzi veretlenségét (28-0-1; 20 KO). Igaz az elmúlt négy meccsén egy igazán komoly ellenfele volt, mégpedig a WBC nehézsúlyú világbajnok Deontay Wilder. Wilder és Fury tavaly decemberben egy igazán izgalmas csatát vívott egymás ellen, ami végül döntetlennel végződött, úgy hogy Fury kétszer is padlón volt. Ha minden a tervek szerint alakul a jövő év első felében ismét megküzdenek egymással és Fury begyűjtheti a WBC világbajnoki övét, ami még hiányzik a vitrinjéből.

Fury egy igazi showman, aki rendkívül büszke cigány származására és legalább annyira szeret szerepelni, mint bunyózni. Garantált, hogy magára és aktuális ellenfelére vonja a sajtó figyelmét és igazán népszerű a szigetországban. Most pedig igyekszik az USA-ban is megalapozni a hírnevét. Legközelebb szeptember 14-én lép szorítóba Amerikában, valószínűleg Las Vegas-ban.