Tyson Fury pankrátornak áll?!

Fotó: Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

Úgy tűnik tényleg kipróbálja magát a WWE-ben is a korábbi IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury. A hivatásos ökölvívótól nem áll távol a showműsor és nem fog kilógni a pankrátorok közül, ami a produkciót illeti. Nemrég mutattunk egy videót, ahol egy WWE rendezvényen Tyson Fury a közönség soraiból kiabált és balhézott. Majd pár nappal később már a ringbe is felment bohóckodni és lenyomott egy műbalhét Braun Strowman-nel.

Valószínűleg Fury is szeretne egy kis szeletet a szaúd-arábiai pénztortából, mert egyes források szerint ez a „produkció” egy október 31-i Riyadh-i WWE gála beharangozása, ahol Fury is fel fog lépni mégpedig Strowman ellen.

Fury a legutóbbi, szeptember 14-i meccsén elég komoly szemsérülést szerzett. Ütés következtében úgy felrepedt a jobb szeme, hogy 47 öltéssel kellett összevarrni. Emiatt pedig veszélybe került a jövő februári Deontay Wilder elleni visszavágója is, bár jelen állás szerint szorítóba tud majd lépni, addigra nem lesz gond a szemével. Úgy tűnik Fury sem félti a sérülését, ha tényleg kipróbálja magát a WWE-ben októberben. Hivatalos bejelentése még nem volt a meccsnek, de állítólag hamarosan erre is sor kerül.

Komment