Andy Ruiz Jr. ma 30 éves

Fotó: Andy Ruiz Jr. – PuzzlePix Fotóügynökség

Andy Ruiz Jr. egy csapásra világszerte ismertté vált azzal, hogy június 1-jén négyszer is padlóra küldte a regnáló IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua-t és elvette világbajnoki öveit. Tette mindezt úgy, hogy pár héttel a meccs előtt tudta meg, hogy Joshua ellen fog küzdeni, mert az eredeti ellenfél Jarrell Miller doppingvétség miatt nem léphetett szorítóba. Ezzel Ruiz az év meglepetését okozta a bokszvilágban és történelmet írt azzal, hogy ő lett az első mexikói nehézsúlyú világbajnok. A visszavágóra december 7-én kerül sor.

Ruiz kereken 30 évvel ezelőtt, 1989. szeptember 11-én született a kaliforniai Imperial-ban, mexikói bevándorló szülők gyermekeként. Gyerekként a baseball érdekelte, de apja hatására inkább az ökölvívással kezdett komolyan foglalkozni. Amatőrként mexikói színekben bunyózott, 105-5-ös mérleggel zárta amatőr karrierjét. Profi karrierjét 2009-ben kezdte 19 évesen, első három meccsét Mexikóban vívta.  

Eddigi 10 éves profi karrierje alatt 34 meccset vívott, ebből mindössze egyet veszített el még 2016-ban Joseph Parker ellen. Parker ellen a WBO nehézsúlyú világbajnoki címéért küzdött és vitatható pontozással (113-115, 113-115, 114-114) veszített csak, sokak szerint Parker csak a hazai pályának köszönhette a győzelmét.

Az év elején még azon gondolkodott, hogy felhagy a profi ökölvívással. Otthagyta a Top Rank-et és az Al Haymon vezette PBC-hez szerződött. Majd jött a Joshua elleni meccs, ami egy csapásra mindent megváltoztatott. Meghozta Ruiz számára a régóta várt eredményt, elismerést és pénzt. Az már csak rajta áll, hogy a visszavágón meg tudja-e őrizni azt, amit eddig elért és továbbra is az IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnoka lesz és akár még a vitathatatlan bajnoki címet is megszerzi vagy kezdheti újra felépíteni a karrierjét.

Komment