Andy Ruiz Jr. megverte Anthony Joshua-t

Fotó: Andy Ruiz Jr. – Anthony Joshua – PuzzlePix Fotóügynökség

Óriási meglepetés történt a New York-i Madison Square Garden-ben. Magyar idő szerint ma hajnalban az előzetesen szinte esélytelennek tartott Andy Ruiz Jr. (33-1; 22 KO) TKO-s győzelmet aratott az IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua (22-1; 21 KO) felett.

Andy Ruiz Jr. utólag ugrott be Jarrell Miller helyett, aki pozitív doppingtesztje miatt nem tudott kiállni Joshua-val és megdöbbentette a világot. A kicsit duci és Joshua-nál jóval alacsonyabb mexikói-amerikai bunyóst szinte mindenki leírta, hogy kevés lesz Joshua ellen. De mindenkire rácáfolt, olyannyira, hogy négyszer is padlóra küldte Anthony Joshua-t, kétszer a harmadik és kétszer a hetedik menetben, mígnem beszüntették a küzdelmet. Joshua ugyan nem túl meggyőzően jelezte, hogy folytatná a küzdelmet, meg is lepődött, hogy leállították, de a mérkőzésvezető jobbnak látta megállítani a meccset. Ráadásul úgy győzött Ruiz, hogy a harmadik menet elején egyszer ő is padlózott, majd fél perccel később már ő küldte padlóra az angol bajnokot.

Óriási meglepetés ez, ráadásul így, hogy kevesebb ideje volt felkészülni Joshua-ra, mert szinte utolsó percben kapta a felkérést, de élt a lehetőséggel és milyen jól tette. Valóra váltotta álmát, hogy ő legyen az első nehézsúlyú mexikói világbajnok, ráadásul rögtön három nagy szervezet övét (IBF/WBO/WBA Super) és az IBO övét is begyűjtötte. Joshua-nak így rendkívül rosszul, de emlékezetesre sikerült az amerikai debütálása.

A vereség után Joshua elismerte, hogy Ruiz volt a jobb és sportszerűen gratulált a győzelméhez. A szerződésük természetesen tartalmaz visszavágási záradékot, amire vélhetően hamarosan sor kerül, Eddie Hearn elmondta, hogy arra az Egyesült Királyságban kerül sor.

Komment