2019. 01. 19. Pacquiao – Broner: Pac Man és Freddie Roach ismét együtt fog dolgozni

Fotó: Freddie Roach – Manny Pacquiao – PuzzlePix Fotóügynökség

A tegnap tartott sajtótájékoztatón immáron hivatalosan is bejelentették, hogy a már nyolc súlycsoportban világbajnoki címig jutó filippínó boksz legenda, Manny Pacquiao (60-7-2; 39 KO) következő ellenfele az amerikai Adrien Broner (33-3-1; 24 KO) lesz. A mérkőzésre az USA-ban kerül sor, Las Vegasban 2019. január 19-én. Pac Man több, mint két év után ismét az Egyesült Államokban fog bunyózni, és ahogy ő fogalmazott visszatér második otthonába, hisz ez már a 20. mérkőzése lesz Las Vegasban. Pacquiao és a négy súlycsoportban világbajnoki címet szerző Broner egy 12 menetes váltósúlyú mérkőzésen fog találkozni, ahol Pac Man WBA világbajnoki öve lesz a tét, amit idén júliusban szerzett meg.

Pacquiao úgy tervezi, hogy december második felében már az USA-ban fog készülni a mérkőzésre és nem mással, mint régi harcostársával Freddie Roach-al. Pac Man legutóbbi, Matthysse elleni mérkőzésére nem Roach-al készült, hanem korábbi segédedzőjével és régi barátjával Buboy Fernandez-zel. Akkor azt mondta Pacquiao, hogy nem tartja kizártnak, hogy még együtt fog dolgozni a legendás bokszedzővel és úgy tűnik nem is kellett sokat várni rá. Broner ellen ismét a Roach – Fernandez páros fogja felkészíteni a filippínó bunyóst. Pac Man azt is elmondta, hogy aggódik Roach egészségéért (Parkinson kórja van), ezért nem szeretné megterhelni, megoszlanak majd az edzői feladatok közte és Fernandez között. A felkészítés fizikai része Fernandez-re hárul majd, Roach feladata pedig a taktikai-technikai felkészítés lesz. Roach és Fernandez sokáig dolgozott együtt, jól kiegészítik és jól megértik egymást.

Annak ellenére, hogy Broner azt tervezi, hogy nyugdíjba küldi Pac Man-t a sajtótájékoztató  jó hangulatban telt. Pacquiao még el is nevette magát a szokásos face to face fotózásnál. Ezt a videóban is láthatjátok:

Komment