Wilder – Fury 2: A „balhé” miatt nem lesz face-off a mérlegelésen

Fotó: Deontay Wilder – Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

A szerdai, meccset megelőző utolsó sajtótájékoztatón Deontay Wilder és Tyson Fury csinált egy kis showt a nézőknek, aminek meg lett a következménye. Elég valószínű, hogy aki látta a videót a lökdösődésről, az egyből arra gondolt, hogy ez csak megrendezett. Vagy legalábbis azok vannak kevesebben, akik ezt igazinak gondolták. A korábbi sajtótájékoztatók elég nyugodtak voltak, még egymás ócsárlását se vitték túlzásba, sőt olyan is volt, amikor dicsérték egymást. Lehet, hogy szóltak nekik, hogy kéne egy kis műsor, mert nem fogynak eléggé a jegyek vagy kevés az előfizető az élő közvetítésre.


Amíg a nézők nem vették komolyan azt az „óriási balhét”, ahol pár ember elég volt, hogy „szétválasszák” őket, addig a Nevadai Atlétikai Bizottság (NSAC) annál komolyabban vette. Az NSAC a szerdai események miatt úgy döntött, hogy a pénteki mérlegelésen nem hagyják, hogy megismétlődjön a konfrontáció és nem lesz face-off. Majd csak a szombati meccsen fognak legközelebb szemtől szemben állni a bunyósok. A Bizottság elítéli az efféle cselekményeket, közleményük szerint az ökölvívók egészsége és biztonsága a legfontosabb, ezért döntöttek az elkülönítés mellett. Emellett rossz hatással van a sport megítélésére. Arról nem beszéltek, hogy számíthatnak-e bármiféle büntetésre, de nem valószínű.

Bob Arum egyetért a döntéssel, de Fury másik promótere Frank Warren már vitatja. Szerinte a mérlegeléskor tartott face-off tradicionális esemény, erre szükség van. A sajtótájékoztatón kellett volna a biztonságiaknak megelőzni az eseményeket. Már az első meccsüknél is külön mérlegeltek, úgyhogy annyira nem új ez a helyzet.

Emlékeztek Mike Tyson és Lennox Lewis balhéjára 2002-ből, amikor a meccset bejelentő sajtótájékoztatón tömegverekedés tört ki Mike Tyson jóvoltából? Na az igazi balhé volt, ehhez képest Wilder és Fury lökdösődése semmi.

Komment