Whyte kiütötte Chisora-t

Fotó: Dillian Whyte – PuzzlePix Fotóügynökség

Tegnap este Londonban csapott össze ismét a két nehézsúlyú brit bunyós, Dillian Whyte (25-1; 18 KO) és Dereck Chisora (29-9; 21 KO). Első mérkőzésükre 2016. decemberében került sor, akkor nagyon szoros pontozással Whyte győzött. Az első meccs után Chisora úgy érezte, hogy a pontozók vették el tőle a meccset, ezért most kiütést ígért.

Kiütés ugyan volt, de Chisora volt, aki a padlóra került. Ezúttal Whyte egyértelműen eldöntötte, hogy ő a győztes, annak ellenére, hogy a pontozóknál megint nagyon szoros volt az állás. A leütés pillanatáig konkrétan Chisora vezetett, az egyik pontozónál Whyte vezetett 95-94-re, a másik kettőnél pedig Chisora szintén 95-94-el, úgy, hogy két alkalommal is intést és ezzel pontlevonást kapott Chisora.

A pontozásból is látszik, hogy elég kiegyenlített volt a küzdelem, egészen a 11. menetig. Az utolsó előtti menet második felében Whyte villantott egyet és egy fejre mért balossal leütötte Chisora-t. Chisora fel sem tudott kelni a földről, így a folytatás szóba sem került, percekig ápolták a padlón fekve. Ezzel Whyte megőrizte WBC Silver és WBO Nemzetközi bajnoki övét és lezárta a kérdést, hogy ki a jobb. Most nem panaszkodhat Chisora a pontozókra, egyértelmű volt a veresége.

Most az a kérdés, hogy vajon kap-e lehetőséget Whyte jövőre Anthony Joshua ellen?

Komment