A WBA elrendelte az Oleksandr Usyk – Denis Lebedev cirkálósúlyú meccset

Oleksandr Usyk vitathatatlan cirkálósúlyú bajnok.
Fotó: Oleksandr Usyk – PuzzlePix Fotóügynökség

A cirkálósúly vitathatatlan bajnoka (IBF/WBO/WBC/WBA Super) Oleksandr Usyk (16-0; 12 KO) a tervek szerint nehézsúlyban folytatja tovább, de a cirkálósúlyú világbajnoki öveiről jelen pillanatban még nem mondott le. Valószínűleg ezt szeretné megsürgetni a WBA, mert elrendelte Usyk számára a kötelező címvédést, amennyiben meg szeretné tartani cirkálósúlyú WBA Super világbajnoki övét. Ellenfele pedig nem más lenne, mint Denis Lebedev (32-2; 23 KO) aki jelenleg „nyugalmazott státuszban” van a WBA-nál.

Lebedev még 2012-ben szerezte meg a WBA (rendes) világbajnoki övét cirkálósúlyban, majd 2016-ban ő lett a szervezet Super bajnoka. Ezt követően ugyan kikapott Murat Gassiev-től, de azon a meccsen a WBA övét nem tette kockára Lebedev csak az IBF övét, így ő maradt a WBA bajnoka. Sérülés és a hosszabb inaktivitás miatt később a WBA ugyan elvette tőle a Super bajnoki címet, de nem engedték el Lebedev kezét. Abban állapodtak meg, hogy az oroszt ideiglenesen „nyugalmazzák” és kapott egy úgynevezett „Champion in Recess” címet. Megígérték neki, hogy megküzdhet majd a WBSS torna győztesével, aki ugye Oleksandr Usyk volt.

Úgy tűnik most betartaná ígéretét a szervezet, mert elrendelte az Usyk elleni meccset, de erre elég kevés az esély. Usyk már a királykategóriában tervezi a folytatást, nem sok haszna lenne karrierje szempontjából, ha a veterán Lebedev ellen küzdene. Több, mint valószínű, hogy az ukrán bajnok le fog mondani WBA és a többi világbajnoki övéről is.

Ezzel számol Lebedev promótere is, mert már egy Gassiev (26-1; 19 KO) elleni visszavágót terveznek. Amennyiben Gassiev marad cirkálósúlyban, mert a napokban azt nyilatkozta elképzelhető, hogy ő is tovább lép nehézsúlyba. Ha Gassiev is kiesik a sorból talán a WBA (rendes) bajnok Beibut Shumenov (18-2; 12 KO) ellen küzdhet Lebedev, de még nem tudni. Egyelőre Usyk reakcióját várják, március 28-ára hirdették meg a versenytárgyalást, ha addig nem tudnak megegyezni, ami azért nincs túl messze. Talán ez is azt jelzi, hogy a WBA is arra számít, hogy Usyk lemond az övéről.

Komment