„Újra nagy szervezet bajnoka akarok lenni!” – Interjú Tóth Lászlóval

Tóth László (Fotó: Global Sport Event)

Nemrég jelentették be, hogy Tóth László (27-5-1; 19 KO), a jelenlegi legeredményesebb váltósúlyú magyar ökölvívó promótert váltott és ezentúl a Simon Zsolt vezette Global Sport Event fogja képviselni és segíteni karrierjét. Erről és jövőbeni terveiről kérdeztük Lacit.

Miért döntöttél úgy, hogy promótert váltasz?

T. L.: A karrierem szempontjából úgy éreztem, hogy itt az ideje a váltásnak/változtatásnak. Simon Zsoltot ismerem már egy ideje, többször sparringoltam a bunyósaival a Növényi Sportakadémián, jó kapcsolat alakult ki. Úgy éreztem, hogy jót tesz a karrieremnek, ha ezentúl ő segíti a munkámat. Nemcsak ezen a téren történt változás. Eddig édesapám és a testvérem segítette a felkészülésem, ezentúl viszont egy erőnléti edző, Mészáros Krisztián is foglalkozik velem. Az edzést pedig a Növényi Sportakadémián található Beast Fit teremben végezzük.

Mit vársz ezektől a változtatásoktól?

T. L.: Úgy érzem, hogy Zsolttal jól együtt tudunk majd dolgozni, a rövidtávú terveket már meg is beszéltük. Nemrég jöttem haza egy három napos berlini sparringról, ami nagyon jól sikerült és gőzerővel készülök az október 6-i II. West Hungarian Fight elnevezésű küzdősport gálára, ahol én is szorítóba lépek. Ez a gála különösen fontos számomra, mert Sopronban lesz. Ez a terv az idei évre.

És mi a terv a jövőt illetően?

T. L.: Elsődleges célom, hogy ismét valamelyik nagy szervezet bajnoka legyek. Jövő tavasszal szeretnénk még egy felhozó meccset, majd az év közepe fele a WBO valamelyik övéért bunyózni. Jó lenne egy újabb komoly bajnoki övet a derekamra csatolni és a ranglistára felkerülni.

Jelenleg Laci a váltósúlyú magyar bajnok és az UBO Interkontinentális bajnoka, 2017-ben pedig az IBF-nél két komoly címet (Interkontinentális, East/West Europe) is megszerzett. Ráadásul az IBF öveket külföldön, egyhangú pontozással szerezte meg, ami még inkább elismerésre méltó. Majd a WBC váltósúlyú Silver övéért is küzdhetett, de Malajziában sajnos pontozásos vereséget szenvedett. Laci szeretné ezen a szinten folytatni továbbra is, nagy szervezetek öveiért küzdeni és haza hozni azokat!

Komment