Tyson Fury: Wilder, Joshua, Parker – mind ugyanolyan sz**ok, mint Seferi; Tony Bellew meg túl kicsi neki

Fotó: Tyson Fury – Europress Fotóügynökség

Június 9-én győzelemmel tért vissza a korábbi nehézsúlyú WBA, WBO, IBF, IBO bajnok Tyson Fury (26-0; 19 KO). A kissé viccesnek vagy érdekesnek mondható ellenfél választást követően a mérkőzés is hasonló képet festett. Inkább hasonlított egy kabaré jelenetre a Fury – Seferi meccs, mint egy ökölvívó mérkőzésre. Már a méretkülönbség is előre vetítette, hogy nem számíthatunk komoly csatára, Fury 20 centivel magasabb és 30 kilóval nehezebb volt, mint albán ellenfele. Az első két menetet végig bohóckodta Fury, a harmadik-negyedik menetben azért már elkezdett kicsit bunyózni is, majd az ötödik menetre nem állt ki Seferi és vége is lett a visszatérő meccsnek. Ha másra nem arra jó volt a mérkőzés, hogy Fury eddig sem kicsi önbizalmát tovább növelje és lássák a nézők, hogy azért még ez a Fury nem az a Fury, aki megverte Vladimir Klitschko-t 2015-ben.

A mérkőzést követően azt nyilatkozta Fury, hogy akár 10 másodperc alatt eldönthette volna a meccset, de az kinek lett volna jó. Majd rákontrázott eddigi nyilatkozataira és a jelenlegi világbajnok Anthony Joshua-ra és Deontay Wilder-re azt mondta, hogy ugyanolyan sz**ok, mint Seferi. „Az év végéig világbajnok leszek.”

Arra azért igen kicsi az esély, hogy Joshua vagy Wilder még az idén kiálljon Fury-val, érthető módon ők inkább egymással akarnak megküzdeni, de egy jelentkező azért akadt. Tony Bellew (30-2-1; 20 KO) már Fury visszatérő meccse előtt is szóba hozta, hogy kiállna Fury-val, sőt ki is ütné, ezt az állítását a meccset követően is tartja a korábbi cirkálósúlyú világbajnok. Bellew legutóbbi két meccsén kétszer is padlóra küldte a nehézsúlyú David Haye-t, és ugyan kacérkodik a gondolattal, hogy visszatér a cirkálósúlyhoz, de azért nem lenne meglepő az sem, ha ismét nehézsúlyú mérkőzésen látnánk. Verbálisan biztos, hogy Fury és Bellew is a „nagyok” közé tartozik, az üzengetésekben, kihívásokban mindkettő nagyon aktív. Fury válaszolt is Bellew-nak, szerinte ő túl kicsi hozzá, ő igazi nagy termetű bunyósokkal akar megküzdeni, mint Wilder vagy Joshua. Fury promótere, Frank Warren Bellew kihívása kapcsán elmondta, hogy akár meg is valósulhat, ha Bellew elfogadja a feltételeiket. Legközelebb augusztus 18-án, Belfastban lép szorítóba Fury, de az ellenfele egyelőre nem ismert, ki tudja, lehet, hogy a végén Bellew lesz az. Warren azt is elmondta, hogy jelenleg az az elsődleges cél, hogy Fury aktív legyen, minél több mérkőzést vívjon és nem ártana még jó pár kilót lefaragnia magáról. Warren szerint mindenképp egy magasabb kaliberű ellenfelet keresnek Fury-nak, mint Seferi volt, David Price (22-5; 18 KO) neve is említésre került, mint lehetséges ellenfél.

Komment