Szeptember 15. Las Vegas: Canelo – GGG 2, Munguia – Cook, Lemieux – O’Sullivan

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülj az ökölvívás legfontosabb hazai és külföldi híreiről!

Fotó: Gennady Golovkin – Saul “Canelo” Alvarez – PuzzlePix Fotóügynökség

Eljött végre a nagy visszavágó hétvégéje, szombaton ismét szorítóba lép egymás ellen Saul „Canelo” Alvarez (49-1-2; 34 KO) és az IBO, WBA (Super) és WBC középsúlyú világbajnok Gennady Golovkin (38-0-1; 34 KO). Nem túlzás kijelenteni, hogy ez az év egyik legjobban várt boksz mérkőzése. Mi is már nagyon sokszor írtunk az előzményekről, ezért csak dióhéjban foglalnák össze, hogy jutottunk idáig. Első meccsükre tavaly szeptember 16-án került sor, akkor meglepő módon döntetlen volt a végeredmény, amit egyik fél sem akart elfogadni és természetesen adódott, hogy szükség van a visszavágóra. A visszavágó időpontja végül idén szeptember 15-re tolódott ki. Az elmúlt hónapok eseményei (Canelo doppingbotránya, elvették Golovkin IBF övét, anyagi vita, egymás ócsárolása) odáig vezettek, hogy gyakorlatilag gyűlöli egymást a két bunyós és ezt a meccset mindketten személyes háborúnak tekintik, és természetesen mindketten kiütést ígérnek. Ez a parázs hangulat nekünk rajongóknak csak kedvező lehet, biztosak lehetünk benne, hogy mindent bele fognak adni és egy jó meccs lesz a végeredmény. Egy biztos, ez a meccs már jóval többről fog szólni, mint hogy a végén kinél lesznek a világbajnoki övek (WBC, WBA Super).

Az est legnagyobb szenzációja természetesen a mexikói – kazah összecsapás lesz, de azért a főmérkőzésen kívül is lesznek jó meccsek, mint például a Jaime Munguia (30-0; 25 KO) – Brandon Cook (20-1; 13 KO) címvédő mérkőzés. A mindössze 21 éves Munguia idén májusban szerezte meg a WBO nagyváltósúlyú világbajnoki övét, nem kis meglepetést okozva ezzel. Munguia jött, látott és győzött, gyakorlatilag a földbe döngölte a világbajnok Sadam Ali-t négy menet alatt. Azóta pedig már egy alkalommal meg is védte címét Liam Smith ellen. Szombaton pedig a kanadai Brandon Cook ellen lép szorítóba. Cook eredetileg júliusban bunyózott volna Kell Brook ellen Angliában, de Brook sérülése miatt azt a meccset elhalasztották. Akkor nagyon nem örült Cook, de utólag már hálás lehet, mert így világbajnoki címmeccsen léphet szorítóba.

A főmérkőzésen kívül lesz még egy középsúlyú meccs a gálán, méghozzá David Lemieux (39-4; 33 KO) – Gary O’Sullivan (28-2; 20 KO) párharc. A két bunyós karrierjében lehet néhány párhuzamot találni. Lemieux már egyszer találkozott a ringben a főmeccset vívó Gennady Golovkin-nal és vereséget szenvedett tőle, O’Sullivan pedig majdnem, ő volt az egyik jelölt Golovkin májusi ellenfelének. Illetve mindketten vereséget szenvedtek korábban a középsúlyú WBO világbajnok Billy Joe Saunders-től. A „bajuszkirály” O’Sullivan nagyon magabiztosan nyilatkozott, szerinte a korábbi IBF világbajnok Lemieux felett már eljárt az idő, természetesen úgy véli, hogy ő nyeri a meccset és reméli, hogy hamarosan a Canelo-Golovkin meccs győztesével is megküzdhet majd.

A kisebb súlycsoportok kedvelőinek is lesz egy kis csemege szombaton. Roman „Chocolatito” Gonzalez (46-2; 38 KO) közel egy éves kihagyás után lép ismét a kötelek közé. A négy súlycsoportban is világbajnoki címig jutó Gonzalez azután tartott egy hosszabb szünetet, hogy a thaiföldi Wisaksil Wangek-től kétszer is kikapott egymás után és elveszítette WBC nagylégsúlyú világbajnoki övét. Szombati ellenfele a mexikói Moises Fuentes (25-5-1; 14 KO) lesz egy 10 menetes nagylégsúlyú mérkőzésen.

Komment