Pacquiao nem tartja kizártnak sem a Khan elleni meccset, sem egy Mayweather elleni visszavágót

Fotó: Manny Pacquiao – PuzzlePix Fotóügynökség

A nyolc súlycsoportban világbajnoki címet szerző, jelenleg pedig váltósúlyú WBA Super világbajnok Manny Pacquiao Dubaiban tölt pár napot egy kosárlabda rendezvény miatt. Ahol találkozott a Dubai Sporttanács képviselőivel és a kosárlabda mellett az ökölvívás is szóba került.

Pacquiao elmondta, hogy azt tervezi, hogy jövőre szorítóba lép az újonnan nyílt Coca-Cola Arena-ban, Dubaiban. És az sem tartja kizártnak, hogy Amir Khan ellen, amit Khan kissé elhamarkodottan, de pár hónapja már beharangozott. Akkor Khan kész tényként közölte, hogy aláírt szerződésük van egy idén novemberi meccsre, de Pacquiao menedzsmentje azonnal megcáfolta a hírt. Most viszont a filippínó bunyós beszélt róla, hogy akár még sor is kerülhet erre a meccsre, ami már régóta húzódik kettejük között. Semmit nem ígért Pacquiao, csak annyit mondott, hogy lehet róla szó.

Jelenleg még egy meccsre szóló szerződése van a PBC-vel, amire valószínűleg a jövő év első felében kerül sor, ellenfelet még nem nevezett meg, de nagy rá az esély, hogy a Spence – Porter meccs győztese ellen küzdene. Utána viszont úgymond szabad lenne és akár egy Khan elleni meccset is bevállalhat vélhetően jó kis fizetésért Dubaiban.

Hasonlóan nyilatkozott egy Floyd Mayweather Jr. elleni újabb meccsről is. Mayweather a napokban ismét felhozta a témát, hogy lehetne közöttük egy újabb meccs, de „Money” csak egy „bemutató meccset” szeretne Japánban. Ami azt jelentené, hogy a meccs végeredménye nem változtatna Mayweather 50-0-ás mérlegén akkor sem, ha nyerne és akkor sem, ha veszítene. Pac Man erre az ötletre először még azt reagálta, hogy miért egy bemutató meccs, akkor rendes meccs legyen. Most azonban már nem vetette el egyértelműen az ötletet. Annyit mondott róla, hogy tárgyalnak a menedzsmentjeik, de jelenleg nem tud semmit mondani, folyik a párbeszéd a képviselőik között.

Tehát mindkét meccs még egy nagy kérdőjel, de az szinte biztos, hogyha valamelyik meccs megvalósul az egy jó kis nyugdíj előtti kiegészítés lehet Pacquiao-nak.  

Komment