Pontozással egyesített címeket Errol Spence Jr.

Fotó: Shawn Porter – Errol spence Jr. – PuzzlePix Fotóügynökség

Magyar idő szerint ma hajnalban csapott össze a két váltósúlyú világbajnok, hogy címet egyesítsenek egymással. A veretlen Errol Spence Jr. (26-0; 21 KO) az IBF világbajnokaként, Shawn Porter (30-3-1; 17 KO) pedig a WBC világbajnokaként lépett szorítóba.

Ahogy arra számítani lehetett egyik bunyósnak se volt könnyű dolga. Bár mindketten kiütést ígértek, végül megosztott pontozással (116-111, 116-111, 112-115) győzött Errol Spence Jr. és immár két nagy szervezet (IBF&WBC) világbajnoka.

Nagy adok-kapok volt mindkét bunyós részéről, hullámozó volt a teljesítményük. Spence talán kicsit nehezebben vette fel a ritmust, inkább a mérkőzés második felében volt a jobb. Porter-re a 11. menet utolsó percében számolni is kellett. Egy balostól megingott Porter, bár még csak le se térdelt, a mérkőzésvezető számolt rá, de tudta folytatni a küzdelmet. Talán akkor kellett volna Spence-nek kicsit vérmesebbnek lenni és befejezhette volna a küzdelmet. A 12. menetre úgy ment ki mindkét bunyós, hogy mindent egy lapra tettek fel, de nem bírtak egymással.

Minden bizonnyal ez volt Spence eddigi legkeményebb csatája és több külföldi hírportál máris visszavágóért kiállt.

Komment