Maidana megkezdte a felkészülést a visszatérésre

Fotó: Marcos Maidana – PuzzlePix Fotóügynökség

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy most valószínűleg nemcsak pletyka Marcos Maidana (35-5; 31 KO) visszatérése, hanem komolyan is gondolja. Állítólag az Al Haymon vezette PBC-vel egy több meccsre szóló szerződést is aláírt. A tervek szerint a cél a váltósúly, de szépen fokozatosan, most még azért van rajta felesleg jócskán. Még messze van az a 2014-es forma, amit a képen láthattok. Valószínűleg az idei évben még nem láthatjuk váltósúlyban, közép- vagy nagyváltósúlyban térne vissza. Az edzést már meg is kezdte a Las Vegas-i Mayweather’s Gym-ben. Korábban arról volt szó, hogy Robert Garcia-val fog készülni, de ő egyelőre nem tudja vállalni, mert jelenleg több bunyósa is van és nem tud Maidana-val is foglalkozni.

Az argentin bunyós korábban kisváltó- és váltósúlyban is világbajnoki címig jutott, majd miután Floyd Mayweather Jr.-tól egymást követő két alkalommal is vereséget szenvedett úgy döntött visszavonul. A 35 éves bunyós 2014. szeptemberében lépett utoljára szorítóba és azóta élvezte az életet. Evett, ivott, bulizott és költötte a pénzt, amit megkeresett. Most viszont ismét keményen kell dolgoznia az edzőteremben, ha komolyan gondolja a visszatérést és nemcsak egy vesztes meccs erejéig. Igaz, hogy van rajta jó pár plusz kiló, de Maidana mindig is az a fajta bunyós volt, akinek két meccs között el tudott szaladni a súlya, de utána viszonylag könnyen leadta a felkészülés során. És ugye nemrég láthattuk Tyson Fury látványos fogyását, Fury súlyfeleslegéhez képest szinte semmi, amit Maidana-nak kell leadnia.

Azt, hogy ki ellen fog visszatérni egyelőre nem nevezték meg. A későbbiekre egy Adrien Broner elleni visszavágó is szóba került, de érdekes lenne egy Manny Pacquiao elleni meccs is.

Komment