Március 9. Verona: Bivol – Smith Jr. és Hooker – LesPierre világbajnoki címmérkőzések

Fotó: Dmitry Bivol – PuzzlePix Fotóügynökség

A Matchroom USA és a DAZN újabb gálát tart szombaton, ezúttal a New York állambeli Verona-ban. Az est folyamán két címmérkőzés is lesz. Félnehézsúlyban a WBA (rendes) világbajnok Dmitry Bivol igyekszik megvédeni az övét Joe Smith Jr. ellen. Kisváltósúlyban pedig a WBO világbajnok Maurice Hooker csap össze a kihívó Mikkel LesPierre-rel. Rajtuk kívül még szorítóba lép többek között a szintén félnehézsúlyú Callum Johnson és a nehézsúlyú Sergey Kuzmin is.

A WBA (rendes) félnehézsúlyú világbajnok Dmitry Bivol (15-0; 11 KO) nemrég kötött szerződést a DAZN-al, ez lesz a debütálása a műsorszolgáltatónál. Bivol negyedik alkalommal védheti meg a világbajnoki övét, de hosszú távú célja természetesen a címegyesítés a többi félnehézsúlyú világbajnokkal, az orosz Beterbiev-vel (IBF), a szintén orosz Kovalev-val (WBO) és az ukrán Gvozdyk-kal (WBC világbajnok). Szombati ellenfele az amerikai Joe Smith Jr. (24-2; 20 KO) lesz, aki a WBA ranglistáján jelenleg a 8. helyet foglalja el és ez lesz az első világbajnoki címmeccse. Smith nagyon örül a lehetőségnek és természetesen bizonyítani akar. Nem lesz könnyű dolga Bivol-nak, mert Smith nagyütő hírében áll, de az oroszt sem kell félteni. Bivol elmondta, hogy amikor találkoztak látta Smith szemében az elszántságot, tudja, hogy az övét akarja, vele egy idős, erős bunyós, de vannak hibái, amiket igyekszik majd kihasználni. Jó meccsre számítanak mindketten. Érdekesség, hogy Smith legutóbbi vereségét Sullivan Barrera ellen szenvedte el még 2017-ben pontozással, Barrera-t pedig nem sokkal később kiütéssel győzte le Bivol.

A gála másik címmeccsén az amerikai Maurice Hooker (25-0-3; 17 KO) is címvédésre készül. Hooker tavaly júniusban szerezte meg a WBO üresen álló kisváltósúlyú világbajnoki övét. Az öv azután vált gazdátlanná, hogy Terence Crawford súlycsoportot váltott. Az övért Terry Flanagan ellen küzdött Hooker Angliában és pontozással szerezte meg. Azóta egy alkalommal védte meg sikeresen, most pedig Mikkel LesPierre (21-0-1; 10 KO) ellen igyekszik megtartani. Hooker KO-t ígér és ráadásul gyorsan. Elmondta, hogy LesPierre-ről nem sokat tud, de nem is érdekli. Bizonyítani akar a súlycsoport többi bajnokának, hogy számolni kell vele.

Szorítóba lép még a szintén félnehézsúlyú Callum Johnson (17-1; 12 KO) is az amerikai Sean Monaghan (29-2; 17 KO) ellen. Az angol Johnson-nak ez lesz a második amerikai meccse, legutóbb tavaly októberben bunyózott itt az IBF világbajnok Artur Beterbiev ellen, akkor a negyedik menetben KO-s vereséget szenvedett. Most azért egy könnyebb ellenfelet kapott Monaghan személyében, bár őt sem szabad leírni.

A nehézsúlyú WBA Interkontinentális bajnok Sergey Kuzmin (14-0; 11 KO) is lehetőséget kap. A veretlen Kuzmin szépen lassan halad előre a ranglistán, a WBA-nál jelenleg a 7., az IBF-nél a 11., a WBC-nél pedig a 15.helyen áll. Természetesen a világbajnoki cím a cél idővel, ehhez pedig kötelező legyőznie szombati ellenfelét, az amerikai Joey Dawejko-t (19-6-4; 11 KO).

Komment