Kihirdették a WBSS második évadának párosításait

Fotó: Nonito Donaire – Europress Fotóügynökség

Tegnap este, egy nappal az első évad cirkálósúlyú döntője előtt lezajlott a második évad párosításainak kihirdetése. Az első szezontól eltérően most nem nagyközépsúlyban és cirkálósúlyban hirdették meg a tornát, hanem harmatsúlyban és kisváltósúlyban. A kisebb súlycsoportok kedvelői örülhetnek, mert izgalmasnak ígérkező párosítások születtek.

A harmatsúly párosításai a 2018/19-es szezonban:

Emmanuel Rodriguez (18-0; 12 KO) – Jason Moloney (17-0; 14 KO)

Elsőként az IBF harmatsúlyú világbajnok és az IBF kihívója közötti összecsapást hirdették ki. Az IBF által elrendelt összecsapás egyben a WBSS negyeddöntője is lesz, ahol a Puerto Ricó-i Emmanuel Rodriguez első alkalommal védheti meg világbajnoki övét, mióta idén májusban megszerezte az akkor üresen álló övet Paul Butler ellenében. Az ausztrál Jason Moloney pedig jelenleg az IBF harmatsúlyú ranglistájában a harmadik helyen áll (az első két hely üres). Ezidáig mindkét bunyós veretlen és a győztes az IBF világbajnoki övével léphet tovább a WBSS elődöntőjébe.

Ryan Burnett (19-0; 9 KO) – Nonito Donaire (38-5; 24 KO)

A WBA (Super) harmatsúlyú világbajnoka megkapta a választás lehetőségét, hogy kivel szeretne megküzdeni a negyeddöntőben, ő pedig a legendás filippínó ökölvívót, a négy különböző súlycsoportban világbajnoki címet szerző Nonito Donaire-t választotta. Ebből a párosításból a győztes a WBA (Super) világbajnoki övével léphet tovább.

Naoya Inoue (16-0; 14 KO) – Juan Carlos Payano (20-1; 9 KO)

A „Szörny” becenévre hallgató Inoue szintén megkapta a lehetőséget, hogy ellenfelet válasszon. A japán sztár pedig egy dominikai ellenfelet választott magának Payano személyében. A WBO harmatsúlyú Interkontinentális címet birtokló és korábbi IBO harmatsúlyú világbajnok Payano-nak nem lesz könnyű dolga a fantasztikus mérleggel és nem mellesleg 88%-os KO aránnyal rendelkező japánnal. Inoue három különböző súlycsoportban szerzett már világbajnoki övet és jelenleg ő birtokolja a WBA „rendes” harmatsúlyú világbajnoki címét. A győztes tehát innen is világbajnoki címmel lép tovább.

Zolani Tete (27-3; 21 KO) – Mikhail Aloyan (4-0; 0 KO)

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy talán a legkönnyebb dolga a WBO harmatsúlyú világbajnok Zolani Tete-nek lesz. Az ő ellenfele egy örmény származású, orosz bunyós lesz, aki szinte kezdő a dél-afrikai bunyóssal szemben és gyanítható, hogy leginkább az orosz lobbinak köszönhetően került a mezőnyben nem a teljesítménye miatt. Az orosznak mindössze négy profi mérkőzése volt eddig, de már rögtön a harmadik meccsén begyűjtötte az üresen álló WBA Nemzetközi bajnoki övét harmatsúlyban. Tete WBO világbajnoki öve miatt, tehát innét is egy világbajnoki övvel fog az egyikük tovább jutni vagy címvédőként, vagy friss tulajdonosként.

A harmatsúlyú mezőnyben tehát négy jelenlegi világbajnok is szerepel, Rodriguez (IBF), Burnett (WBA Super), Inoue (WBA) és Tete (WBO) és az indulók közül öten eddig veretlenek.

A kisváltósúly párosításai a 2018/19-es szezonban:

Kiryl Relikh (22-2; 19 KO) – Eduard Troyanovsky (27-1; 24 KO)

A WBA „rendes” világbajnoki címét birtokló fehérorosz Relikh egy rutinos orosz ellenfelet kapott Troyanovsky személyében. A WBA rangsorában első helyen álló Troyanovsky korábban az IBF és az IBO kisváltósúlyú világbajnoki címét is birtokolta és 27 győzelme mellett, mindössze egy vereséget szenvedett el, amikor 2016 decemberében Julius Indongo ellenében veszítette el öveit. Kettejük összecsapását a WBA rendelte el, amennyiben legyőzi Relikh-et ismét világbajnok lehet és így léphet tovább az elődöntőbe.

Ivan Baranchyk (18-0; 11 KO) – Anthony Yigit (21-0-1; 7 KO)

A szintén fehérorosz Baranchyk egy svéd ellenfelet kapott, ő Anthony Yigit ellen lép elsőként szorítóba. Baranchyk jelenleg az IBF ranglistáján a második, míg Yigit a harmadik helyet foglalja el. Kettejük között fog eldőlni, hogy kié lesz az IBF jelenleg üresen álló kisváltósúlyú világbajnoki öve, a győztes világbajnokként léphet tovább a következő fordulóba.

Regis Prograis (22-0; 19 KO) – Terry Flanagan (33-1; 13 KO)

A WBC interim bajnoka, Regis Prograis szintén megkapta a lehetőséget, hogy ellenfelet válasszon magának, ő pedig rögtön fejest ugrott a mélyvízbe, mert a korábbi könnyűsúlyú világbajnok Terry Flanagan-t választotta. A kisváltósúlyú mezőny legrutinosabb versenyzője kétségkívül a brit Flanagan, aki legutóbbi meccsén a WBO kisváltósúlyú világbajnoki címéért szállt ringbe, de pontozásos vereséget szenvedett Maurice Hooker-től.

Josh Taylor (13-0; 11 KO) – Ryan Martin (22-0; 12 KO)

A skót ökölvívás nagy tehetségének tartott Taylor jelenleg a WBC Silver övének birtokosa kisváltósúlyban. Legutóbbi, Viktor Postol elleni győzelmével elnyerte a WBC eliminátori címét is. Az ő ellenfele az amerikai Martin lesz, akinek eddig legkomolyabb címe a WBA Interkontinentális öve volt kisváltósúlyban.

Kisváltósúlyban tehát a WBA „rendes” világbajnoki öve és az IBF világbajnoki öve lehet majd a győztesé.

Azt még nem hirdették ki pontosan, hogy mikor kezdődik meg a második szezon, de várhatóan októbertől kezdődően. Függ az első szezon nagyközépsúlyú döntőjétől is, aminek a dátumát továbbra sem lehet tudni.

Komment