Kell Brook: „Amir Khan egy kis ku**a, aki csak kifogásokat keres!”

Fotó: Amir Khan – Kell Brook – PuzzlePix Fotóügynökség

Mióta Amir Khan (32-4; 20 KO) és Kell Brook (37-2; 26 KO) is visszatért a szorítóba újra forr közöttük a levegő. A két bunyós már régóta szeretne összecsapni, és az elmúlt hónapok nyilatkozatai szerint erre jó esély van. Brook azonban nem akar várni, ő minél előbb akarja a meccset. Közös promóterük Eddie Hearn már többször nyilatkozta, hogy ő, a bunyósok és a rajongók is szeretnék ezt a meccset, mindenképp össze fogják hozni, de konkrét időpontot még nem mondott.

Kell Brook idén márciusban tért vissza Sergey Rabchenko ellen, akit a második menetben KO-val győzött le. Brook azután tartott egy hosszabb szünetet, hogy Gennady Golovkin-tól és Errol Spence Jr-tól is kikapott. Ezt követően a szemét meg is kellett műteni és lelkileg sem volt a legjobb passzban, de már túltette magát a gondjain és újra készen áll. Azóta július végén lett volna még egy meccse, de azt sérülés miatt el kellett halasztani.

Amir Khan pedig áprilisban tért vissza egy közel két éves szünet után. A visszatérő meccsén Khan még Brook-on is túltett, ami a meccs rövidségét illeti. Khan 39 másodperc alatt ütötte ki Phil Lo Greco-t. Khan a győzelmét követően ki is hívta Brook-ot, aki természetesen áll elébe az egymás elleni meccsnek. Khan szeptember 8-án ismét szorítóba lép Samuel Vargas ellen és a tervei szerint még az idei évben szeretne megküzdeni Manny Pacquiao-val és jövő év elején majd jöhetne a Brook elleni meccs.

Brook azonban nem akar addig várni, ő még az idén meg akar küzdeni régi riválisával. Ennek kapcsán nem túl finoman fejezte ki véleményét Brook, konkrétan nyávogós kis ku**ának nevezte Khan-t, aki csak kifogásokat keres és húzza az időt, hogy elkerülje a meccset. Brook elmondta, hogy súlygondjai ellenére ő arra is hajlandó lenne, hogy lemenjen váltósúlyra Khan ellen, mivel Khan ragaszkodik a 147 fontos súlyhatárhoz.

„Ő egy kis ku**va, hogy őszinte legyek. Mindenféle kifogást kitalál, hogy ne kelljen küzdenie velem. Ki fog nyírni, hogy lemenjek váltósúlyra, de hajlandó vagyok lemenni és harcolni. Milyen más kifogással jöhet még? … Én kész vagyok harcolni vele. Azt hiszem, hogy lassan kifutunk az időből, lehet, hogy ez az utolsó esély arra, hogy megküzdjünk egymással. Még az év végén szeretném ezt a meccset. A világ látni akarja a Brook – Khan meccset. Az utolsó meccse után én felmentem a ringbe, erre ő elmenekült. Csak azt akarom, hogy ez a meccs létrejöjjön és láthassák a rajongók.”

Komment