Jorge Linares vs Vasyl Lomachenko

Fotó: Europress Fotóügynökség

Magyar idő szerint május 12-én, szombat éjszaka végre sor kerül az év egyik legjobban várt összecsapására. A venezuelai Jorge Linares (44-3; 27 KO) igyekszik megvédeni a WBA könnyűsúlyú világbajnoki övét az ukrán Vasyl Lomachenko (10-1; 8 KO) ellenében. Linares három különböző súlycsoportban is világbajnok tudott lenni, 2016 óta őrzi a WBA világbajnoki címét és 47 profi mérkőzésen van túl, mégis karrierje talán legnehezebb mérkőzésére számíthat szombaton. Kihívója a korábbi kétszeres olimpiai aranyérmes fantasztikus amatőr mérleggel rendelkező (396-1), és két súlycsoportban (pehely- és nagypehelysúly) világbajnok Lomachenko lesz, aki karrierje során első alkalommal fog könnyűsúlyban bunyózni. Amennyiben Lomachenko győz, akkor mindössze 12 profi mérkőzés alatt a harmadik súlycsoportjában is világbajnok lehet, és ez egyedülálló teljesítmény lenne. A mérkőzést az ökölvívás Mekkájának is nevezett New York-i Madison Square Gardenben fogják tartani, ahol Loma a legutóbbi győzelmét is aratta. A jelenkor egyik legtechnikásabbnak tartott ökölvívója tíz győztes mérkőzéséből nyolcat kiütéssel nyert meg, a legutóbbi négy ellenfele pedig idő előtt feladta a küzdelmet. Tavaly decemberben a korábbi nagyharmatsúlyú világbajnok Guillermo Rigondeaux-t őrölte fel hat menet alatt. Linares javára szólhat az ereje, gyorsasága és a sokkal nagyobb rutinja, azonban ezek ellenére sem lesz egyszerű dolga. Egyes hírek szerint a győztes megküzdhet a WBC könnyűsúlyú világbajnokával Mikey Garcia-val, így akár rövid időn belül két szervezetnél is könnyűsúlyú világbajnok lehet.

Komment