WBSS sajtótájékoztató: Eubank Jr. helyettesítheti Groves-t a WBSS nagyközépsúlyú döntőjében; a jövő évi széria új súlycsoportokkal bővülhet

Fotó: Europress Fotóügynökség

A WBSS (World Boxing Super Series) nevű szupertorna idei szériájából már csak a döntők vannak hátra, de sérülés miatt egyelőre a nagyközép- és a cirkálósúlyú döntőt is el kellett halasztani. Nagyközépsúlyban George Groves, cirkálósúlyban pedig Oleksandr Usyk sérülése miatt csúszik a döntő. Az eredeti tervek szerint George Groves (28-3; 20 KO) és Callum Smith (24-0; 17 KO) vívta volna a június 2-án, azonban Groves elhúzódó sérülése miatt lehet hogy nem várnak tovább, és Chris Eubank Jr. (26-2; 20 KO) léphet a helyére. Groves, a nagyközépsúlyú WBA bajnok Jamie Cox és Chris Eubank Jr. legyőzésével jutott be a döntőbe, ahol a győztes végül a Muhammad Ali trófeával lehet gazdagabb. Groves a februári Eubank Jr. elleni győztes mérkőzés során szerzett vállsérülést, ami miatt meg is kellett műteni. A sérülés miatt június 2-ról júliusra halasztották a döntőt, de lehet, hogy Groves még júliusban sem fog tudni ringbe lépni. Kalle Sauerland a verseny egyik szervezője elmondta, hogy Groves jelenleg versenyt fut az idővel, május 19-ig kapott időt, hogy nyilatkozzon arról, hogy képes-e kiállni Smith ellen. Nem fognak a végtelenségig várni, hogy Groves felgyógyuljon és egyre valószínűbb, hogy Eubank Jr. lesz az aki helyébe lép. Még a verseny kezdetén kidolgoztak egy „helyettesítési szisztémát”, ami kizárja, hogy egy úgymond külsős ugorjon be Groves helyére. Sauerland elmondta, hogy júliusnál tovább nem tudják és nem is akarják húzni a döntőt, ebben a helyzetben Eubank a „szerencsés vesztes”, aki kaphat még egy lehetőséget.

A május 9-én tartott sajtótájékoztatón Kalle Sauerland a jövő évi szériával kapcsolatban örömmel újságolta, hogy a tervek szerint új súlycsoportokkal bővülhet a szupertorna. A következő szériában már a harmatsúllyal és a kisváltósúllyal is lehet számolni. A harmatsúlyban már bejelentettek három nevet is akik részt vesznek a tornán, mint Ryan Burnett (WBA bajnoka), Zolani Tete (WBO világbajnoka) és a friss IBF világbajnok Emmanuel Rodriguez. Kisváltósúlyban Regis Prograis, Kiryl Relikh (WBA bajnoka), Eduard Troyanovsky, Ivan Baranchyk és Anthony Yigit neve elvileg már biztos. A pletykák szerint három súlycsoportot indítanak a 2018-19-es szériában: harmatsúly, kisváltósúly és cirkálósúly (nagyközépsúly már nem lenne).

Komment