HIVATALOS: November 2-án, Las Vegas-ban lesz a Saul „Canelo” Alvarez VS Sergey Kovalev mérkőzés

Fotó: Saul “Canelo” Alvarez – PuzzlePix Fotóügynökség

Tegnap hivatalosan is bejelentette Saul „Canelo” Alvarez (52-1-2; 35 KO) promótere, Oscar De La Hoya és Sergey Kovalev (34-3-1; 29 KO) társpromótere Kathy Duva, hogy november 2-án lesz az összecsapás. A meccs helyszíne pedig ismét Las Vegas, ahova gyakorlatilag haza jár a mexikói szupersztár. A meccs félnehézsúlyban lesz, tehát két súlycsoporttal feljebb, mint Canelo legutóbbi meccse. A tét pedig Kovalev WBO félnehézsúlyú világbajnoki címe így, ha Canelo nyer már negyedik (nagyváltó-, közép-, nagyközép- és félnehézsúly) súlycsoportjában lesz világbajnok. Ha pedig Kovalev nyer, akkor nemcsak a címét védi meg, de egy óriási skalpot is a magáénak tudhat.

A megállapodás részleteiről egyelőre nem lehet tudni, hogy például van-e rehidratációs záradék vagy egyéb kitétel. De nem lenne meglepő, ha lenne, mert a májusi Daniel Jacobs elleni meccsnél is volt ilyen záradék. Most pedig még nagyobb lehet a testsúlybeli különbség a két bunyós között.

Mindenesetre az biztos, hogy Canelo nagyon akarta ezt a meccset, mert a mexikóiak számára oly fontos Mexikói Függetlenség Napjának hétvégéjén, – azaz most hétvégén – inkább nem is lépett szorítóba és megvárta a Kovalev – Yarde meccs eredményét is, hogy döntsön a következő ellenfele személyét illetően.

A témában korábban írt cikkeinket ITT találjátok meg.

Komment