Hazautazás előtt – véget ért a kazah edzőtábor

Végéhez ért a két hetes kazahsztáni edzőtábor a férfi ökölvívó válogatott számára. 10 magyar versenyző és 3 edző utazott az AIBA Boxing Academyre, ahol kazah, kubai és japán sportolókkal készülhettek.

A 81 kg-os Lukácsy Bence nem csak a kazah edzőtáborban szerzett tapasztalatokat tartja fontosnak.

„Összességében azt kell mondjam, hogy jól sikerült a tábor nekem és a csapatnak is, rengeteget fejlődtem az üzbég és a kubai tábor óta. Ez annak köszönhető, hogy ezekben a táborokban nap mint nap a világ legjobbjaival oszthattuk egymásnak a pofonokat.

Szerdán mindenki részt vett egy edzőmérkőzésen, a név ne tévesszen meg senkit, hiszen csak azért hívták edzőmérkőzésnek, mert nem volt eredményhirdetés, de ennek ellenére mindenki a legtöbbet hozta ki magából, úgyhogy szó sem volt finomkodásról. Három ringben zajlottak a mérkőzések. Az egyikben Kuba-Kazahsztán, a másodikban Japán-Kazahsztán, a harmadikban pedig Magyarország-Kazahsztán.

 Másnap reggel megkaptuk Bolattól az építő jellegű kritikákat, elmondta kinek mi volt az amit jól csinált és mi volt az amit nem. Ezután egy remek focimeccs következett a kubaiakkal és ezzel be is fejeztük a napot.

Pénteken ​​​​​​megvolt a tábor utolsó edzése is, ami egy éles edzőmérkőzés volt eredményhirdetés nélkül. A körülményekhez képest senkinek sem ment rosszul a bunyó. Ez alatt azt értem, hogy mindenkin látszott már, hogy túl vagyunk 35-40 menet kőkemény adok-kapokon a tábor ideje alatt. Ezt az is bizonyítja hogy az utolsó nap már nem is mindenki tudott kesztyűt húzni különböző apró sérülések miatt. Úgy érzem jó kezekben vagyunk és jó úton halad a csapat is. Imádkozok azért hogy ezek a táborok és a sok befektetett munka észrevehető legyen a kvalifikáción és minél több magyar ökölvívó utazhasson Tokióba.”

A magyar válogatott számára a következő nagy állomás a debreceni Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny február 3-7 között.

Forrás: MÖSZ

Komment