Fury 2020: Előbb legyőzőm Wilder-t, aztán jöhet Ruiz!

Fotó: Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

Tyson Fury (28-0-1; 20 KO) magyar idő szerint tegnap hajnalban aratott könnyű győzelmet német ellenfele, Tom Schwarz (24-1; 16 KO) ellen. TKO-val győzte le a második menetben. Ez nem volt nagy meglepetés, hisz ő volt a meccs esélyese és hozta is a kötelezőt.

A meccset követő sajtótájékoztatón Fury beszélt a terveiről. Már a meccs után mondta, hogy legközelebb szeptember végén – október elején lép megint szorítóba. Ellenfelet még nem neveztek meg, de jó lenne, ha nehezebb ellenfelet kapna, mint Schwarz volt. A rajongóknak is és Fury-nak is.

Jövőre pedig kezdésként jöhetne a Wilder elleni visszavágó, amit, ha megnyerne ő lenne a WBC világbajnoka (természetesen akkor, ha addig Wilder nem veszíti el övét Luis Ortiz-zal szemben). Ezek után pedig ki más lehetne a soron következő, mint Andy Ruiz Jr. Ezek a tervek, de addig még Wilder-nek le kell győznie Ortiz-t, Ruiz-nak pedig Joshua-t a visszavágón.

Fury azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy ő is és Wilder is könnyedén megverné Ruiz-t és természetesen annak kell küzdenie a mexikóival, aki kettejük visszavágóját megnyeri. Ez persze logikus, hisz Ruiz is azt mondta korábban, hogy címet szeretne egyesíteni Wilder-rel (vagy az épp aktuális WBC világbajnokkal) a Joshua visszavágó után.

A „Cigány Király” teljesítménye elég megosztó volt, a külföldi portálok egy része dícséri, egy része viszont a szemére veti, hogy egy ilyen „gyenge” ellenféllel állt ki. Bob Arum persze nagyon is elégedett volt új „kedvencével”, az egekig magasztalta Fury teljesítményét. Arum szerint a jelenlegi formájában bármelyik nehézsúlyú bunyóst ki tudná ütni és Wilder se bír majd öt menetnél többet ellene a visszavágón.

Komment