Dillian Whyte megbukott egy doppingvizsgálaton

Fotó: Dillian Whyte (j) – PuzzlePix Fotóügynökség

Dillian Whyte (26-1; 18 KO) múlt szombaton lépett szorítóba Oscar Rivas (26-1; 18 KO) ellen a WBC nehézsúlyú interim övéért és győzelmével hivatalosan is ő lett Deontay Wilder kötelező kihívója. Azonban tegnap esti sajtóhírek szerint a meccs előtti doppingvizsgálat eredménye pozitív lett. Whyte A-mintájában egy vagy több különböző tiltott teljesítményfokozó szert is találtak. Állítólag Whyte csapata és a BBBofC már három nappal a meccs előtt tudták az eredményt, de sem Rivas, sem a WBC nem értesült a sikertelen tesztről. A BBBofC azonban megengedte, hogy szorítóba lépjen Whyte, mert ilyenkor joga van fellebbezni és még egy B-mintát is tesztelnek, hogy nem lett-e téves az első eredmény. Addig hivatalosan nem lehet szankcionálni, de az ellenfelet kellett volna értesíteni.

Whyte élt a fellebbezési jogával és most a B-minta eredményét várják. Mondjuk az nem túl korrekt, hogy az ellenfél csapatával és a WBC-vel ezt nem közölték, hiába nem lehet még egyértelműen kijelenteni, hogy doppingolt. Főleg úgy, hogy Whyte-nak korábban már volt egy két éves eltiltása pozitív doppingteszt miatt. Még 2012-ben Methylhexaneamine találtak a mintájában, amit állítólag nem tudatosan szedett be, hanem az egyik táplálékkiegészítő tartalmazta, amit használt.

Komment