Crawford ismét TKO-val védett címet, de nem volt könnyű dolga

Fotó: Egidijus Kavaliauskas – Terence Crawford – PuzzlePix Fotóügynökség

A három súlycsoportban világbajnoki címet szerző, kisváltósúlyban vitathatatlan bajnok Terence Crawford (36-0; 27 KO) jelenleg a WBO váltósúlyú világbajnoka. Magyar idő szerint ma hajnalban pedig harmadjára védte meg ezt a címét. Ezúttal a kötelező kihívó litván Egidijus Kavaliauskas (21-1-1; 17 KO) ellen korántsem volt olyan könnyű dolga Crawford-nak, mint amire számítani lehetett.


A meccs elejét a litván kezdte jobban, volt jó pár tiszta találata. A harmadik menetben kicsit talán el is kapta Crawford-ot, aki bár nem ütés miatt térdelt le, de úgy tűnt eléggé megérezte Kavaliauskas ütéseit. Aztán, ahogy kezdett bemelegedni Crawford átvette az irányítást és megmutatta, hogy mitől is olyan klasszis. Volt még egy-két jó találata a litvánnak, de úgy a negyedik menettől inkább a címvédő dominált. Háromszor is padlóra került Kavaliauskas, egyszer a hetedik menetben, kétszer a kilencedik menetben. Majd a kilencedik menet vége előtt 44 másodperccel be is szüntette a mérkőzésvezető a meccset, TKO-val nyert ismét Terence Crawford.

Komment