Canelo megvárja a Kovalev – Yarde meccs eredményét, addig nem dönt a következő ellenfeléről

Fotó: Saul “Canelo” Alvarez – PuzzlePix Fotóügynökség

Az elmúlt hetekben, a már három súlycsoportban is világbajnoki címig jutó Saul „Canelo” Alvarez élénken érdeklődött egy Sergey Kovalev elleni félnehézsúlyú mérkőzés iránt. Kovalev jelenleg a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, tehát Canelo az ő világbajnoki címére pályázott. Azonban nem tudtak időben megállapodni, így Kovalev-nak kötelezően címet kell védenie Anthony Yarde ellen. A meccsre augusztus 24-én kerül sor Oroszországban.

Közben Canelo számára is lett volna egy kötelező címvédés az IBF-nél Sergiy Derevyanchenko ellen, azonban nem tudtak megegyezni és végül az IBF elvette a középsúlyú világbajnoki címét. Szó volt egy Demetrius Andrade (WBO középsúlyú világbajnok) elleni címegyesítő meccsről is, de arról egyelőre nincs hír. Jelenleg tehát Canelo ellenfél nélkül maradt és eggyel kevesebb világbajnoki címet tudhat magáénak.

A friss hírek szerint pedig úgy tűnik, hogy a Kovalev elleni meccs érdekli a leginkább továbbra is a mexikóit, mert addig nem akar dönteni a következő ellenfeléről, amíg nem megy le a Kovalev – Yarde meccs. Nyilván akkor lenne értelme a Kovalev elleni meccsnek, ha az orosz meg tudja védeni augusztus 24-én a világbajnoki címét. Anélkül nem valószínű, hogy sor kerül rá, mert Canelo-nak nem áll érdekében, csak, ha negyedik súlycsoportjában is világbajnok tud lenni. A jelenlegi félnehézsúlyú világbajnokok közül (Oleksandr Gvozdyk – WBC, Artur Beterbiev – IBF, Dmitry Bivol – WBA, Sergey Kovalev – WBO) pedig valószínűleg az oroszt gondolja a „legkönnyebben” legyőzhető ellenfélnek, illetve közülük Kovalev a legismertebb és a legnagyobb rajongó táborral rendelkező. Valószínűleg a nézettség is jó lenne és emiatt a DAZN is beleegyezett már korábban is ebbe a meccsbe.

Pedig akad más érdeklődő is a félnehézsúlyból, akivel küzdhetne. Korábban a WBA (rendes) világbajnok Dmitry Bivol is jelezte, hogy szívesen megküzdene vele. Most pedig a hétvégén győzelmet arató korábbi félnehézsúlyú világbajnok Jean Pascal is bejelentkezett a mexikóinál. Pascal a hétvégén legyőzte Marcus Browne-t és elvette tőle félnehézsúlyú WBC Silver övét és az interim WBA övét. Pascal azt mondja, hogy várja szeretettel Canelo-t, ha ki akarja próbálni magát félnehézsúlyban. Ellene azonban nem nyerhetne világbajnoki címet Canelo.

Komment