Arum szerint Charles Martin lehet Tyson Fury következő ellenfele

Fotó: Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

Bob Arum és a Top Rank nincs könnyű helyzetben Tyson Fury-t (28-0-1; 20 KO) illetően. A híres promóter a fejébe vette, hogy Amerika-szerte ismertté és népszerűvé teszi az angol bunyóst. Bár Fury a maga módján mindent megtesz, legalábbis verbálisan, hogy ez sikerüljön, de ökölvívóként a népszerűség legfontosabb forrása az lenne, ha nagy nevek ellen harcol látványosan és sikeresen. Első lépésként a tavaly decemberi Deontay Wilder elleni izgalmas meccs nagyon jó volt, de a folytatás már nehezebb. A Wilder elleni meccsnél még nem volt szerződése Fury-nak a Top Rank-kel. Az „öreg róka” azután harapott rá a „Cigány Királyra”, hogy az a meccs döntetlennel végződött és igen sok pénzt fizetett neki egy öt meccses szerződésért, aminek egyik csúcspontja lehet majd a Wilder elleni visszavágó. Azonban addig sem áll meg az élet.

Arum terve, hogy apránként felépíti Fury imidzsét az USA-ban, hogy a Wilder elleni visszavágóra már egy igazi sztár legyen a tengerentúlon is, ezáltal pedig még nagyobb pénzt lehessen keresni rajta. Az első közös meccsük a Tom Schwarz elleni meccs volt, ahol Fury könnyedén győzött és látványos Apollo Creed-féle bevonulást produkált. Ez azonban a népszerűséghez kevés, hisz egy ismeretlen német bunyós ellen küzdött egy közepesen ismert angol bunyós az USA-ban. Természetesen ezt a promóterek is látják és következő ellenfélnek igyekeznek mindenképp egy amerikai vagy legalábbis az USA-ban ismert ellenfelet találni neki. De ez csak az egyik szempont, hisz az sem mellékes, hogy verhető ellenfél legyen, ne legyen túl nagy rizikó a meccsben, mert ha kikap Fury akkor bukhatja a maga köré felépített „mítoszt”.

Így esett a választás a korábbi IBF nehézsúlyú világbajnok Charles Martin-ra Arum választása. Ezt még nem biztosra mondta Arum, de elég valószínűnek. Martin (27-2-1; 24 KO) 2016-ban volt mindössze három hónap erejéig az IBF nehézsúlyú világbajnoka. Első címvédő meccsén elvette az övét Anthony Joshua, a második menetben KO-val kapott ki. Azóta pedig nem került címmeccs közelébe. Martin több szempontnak is megfelel, de talán ismertség szempontjából egy Jarrell Miller (23-0-1; 20 KO) elleni meccs többet hozna. Főleg, hogy Fury és Miller is szívesen benne van a szájkaratéban, óriási hírverést tudnának csinálni az egymás elleni meccsüknek.

Komment