Szellő Imre TKO-val, Kis Máté pontozással győzött a várpalotai Felix Promotion gálán

A Felix Promotion tavaszi szezonzáró gáláján hat mérkőzést láthattak a helyszínre kilátogatók, illetve a televíziónézők. Szorítóba lépett többek között a WBO cirkálósúlyú világranglistáját vezető Szellő Imre és a WBO nagyközépsúlyú Interkontinentális bajnok Kis Máté is. Rajtuk kívül szintén cirkálósúlyban lépett szorítóba Urbán Ferenc, valamint ismét láthatták a nézők a profi karrierbe nemrég belekóstoló Kiliti Tamást és Sárközi Attilát. Baran Attila pedig hosszú kihagyás után húzott ismét kesztyűt a várpalotai Gál Gyula Sportcsarnokban.

Szellő Imre (b) (Fotó: Rózsa Tamás)

A gála főmérkőzését a jelenleg legmagasabban rangsorolt magyar ökölvívó, Szellő Imre (24-0; 16 KO) vívta az argentin Juan Ezequiel Basualdo (11-5-1; 10 KO) ellen. Az argentin bunyós nem okozott túl nagy nehézséget Iminek, sőt. Már a második menetben TKO-val nyert a magyar bunyós, miután a mérkőzésvezető beszüntette az egyoldalú küzdelmet. Az első menet felénél egy testütés miatt már számolni kellett Basualdo-ra, majd fél perc múlva ismét. A második menet is hasonlóan folytatódott, esélye sem volt az argentinnak, egy perc után következett a harmadik számolás. Majd pár másodperccel később ismét letérdelt és a mérkőzésvezető már nem is számolt rá, azonnal beszüntette a küzdelmet. Ezzel 24. profi győzelmét is megszerezte Imi és továbbra is őrzi veretlenségét.

Kis Máté (j) (Fotó: Rózsa Tamás)

Kis Máténak (15-0-2; 10 KO) most nem volt olyan könnyű dolga, mint februárban. Igazán kemény ellenfelet kapott a szerb Geard Ajetovic (31-22-1; 16 KO) személyében. A szerbről tudni lehetett, hogy egy nagyon rutinos bunyós, akit még soha nem tudtak kiütni. Ez most Máténak sem sikerült, de így is egyhangú pontozással győzött. Máté 15. profi győzelmét szerezte meg Várpalotán.

Urbán Ferenc (b) (Fotó: Rózsa Tamás)

Urbán Ferenc (6-0; 5 KO) pedig egy újabb gyors győzelmet szerzett. Bosnyák ellenfele Kemal Dervoz (2-1; 1 KO) a második menetet kezdő gongszónál jelezte, hogy nem folytatja a küzdelmet. Bár határozottan kezdett a bosnyák bunyós, de Feri gyorsan átvette az irányítást és kemény testütésekkel felőrölte ellenfelét. Valószínűleg emiatt is adta fel a küzdelmet Dervoz, mert az oldalát fogta, amikor jelezte, hogy ennyi elég volt neki. Feri ezzel továbbra is veretlen és egy újabb TKO-s győzelem szerepel a neve mellett.

Kovács István – Kiliti Tamás (Fotó: Rózsa Tamás)

Kiliti Tamás (2-0; 1 KO) az előző, áprilisi Felix Promotion gálán mutatkozott be a profik között és rögtön egy TKO-s győzelemmel Kovács István (1-8; 1 KO) ellen. A visszavágóra máris sor került, mert ismét István ellen lépett szorítóba Tamás, most azonban egyhangú pontozással győzött a székesfehérvári bunyós. Kovács ezúttal jobban figyelt a védekezésre és jól állta a sarat, de Kiliti végig irányította a mérkőzést és óriási mennyiségű ütést indított, egyértelműen látszott a technikai fölénye.

Rózsás Gyula – Sárközi Attila (Fotó: Rózsa Tamás)

A váltósúlyú Sárközi Attila (2-0; 1 KO) szintén áprilisban debütált a profik között, akkor egy második menetes TKO-val. Ezúttal Rózsás Gyula (6-9-1; 4 KO) ellen lépett szorítóba egy négy menetes mérkőzésen, ami végig is ment. Attila ismét jól bunyózott, ő irányította a küzdelmet és egyhangú pontozással begyűjtötte második profi győzelmét is.

Kiss István – Baran Attila (Fotó: Rózsa Tamás)

Egy visszatérőt is köszönthettünk a szorítóban, a félnehézsúlyú Baran Attila (15-9; 9 KO) öt éves szünet után lépett ismét kötelek közé. Ellenfele Kiss István (24-26; 11 KO) is tartott egy hosszabb, három éves szünetet legutóbbi mérkőzése óta, így igazából két visszatérő is volt. Attila nagyon határozottan, agresszívan kezdett, de Istvánnak is sikerült felvennie vele a lépést, nagyon jó közönségszórakoztató meccs alakult ki, de István a harmadik menetben egy szemsérülés miatt nem tudta folytatni a küzdelmet, így Baran Attila TKO-s győzelemmel tért vissza.