54 éves a legendás Micky Ward

Fotó: Arturo Gatti – Micky Ward – PuzzlePix Fotóügynökség

Az „Ír” becenévre hallgató korábbi legendás bunyós október 4-én ünnepli 54. születésnapját. Micky Ward (38-13; 27 KO) neve annak ellenére, hogy nagy szervezetnél sosem szerzett világbajnoki címet, valószínűleg minden ökölvívás iránt érdeklődő számára ismerős lehet. Leginkább az Arturo Gatti ellen vívott három legendás mérkőzés miatt.

Ward 1985-ben állt profi ökölvívónak, miután amatőrként háromszor is megnyerte a New England-i Arany Kesztyű tornát. Profi karrierje nagyon jól indult, első 14 mérkőzését meg is nyerte, majd becsúszott egy-egy vereség. A mélypont 1990-91-ben jött el, ekkor egymás után négy meccsét is elveszítette és emiatt, illetve magánéleti gondok miatt visszavonult az aktív ökölvívástól. Majd mostohatestvére (Dick Eklund szintén profi ökölvívó volt) rábeszélésének köszönhetően 1994-ben mégis újrakezdte karrierjét és nagyon sikeres újrakezdés volt. A visszatérése után egymás után hat kiütéses győzelmet is aratott. Ezt követően felváltva jöttek a győzelmek és a vereségek, a WBU szervezetnél Nemzetközi és Világbajnoki címet is szerzett kisváltósúlyban. Nagy szervezetnél egyszer jutott világbajnoki címmeccsig, 1997-ben az IBF kisváltósúlyú világbajnoki címéért küzdhetett Vince Phillips ellen, de TKO-s vereséget szenvedett a harmadik menetben.

Ward-ra nem is a címei miatt emlékeznek az emberek, inkább a viharos magánélete (leginkább mostohatestvére balhéi), a ringben mutatott szívóssága és az Arturo Gatti ellen vívott három mérkőzése miatt. Világszerte ismertté az első Gatti ellen vívott meccs után vált, amikor pontozással megverte Gatti-t. Ezt követően még két meccset vívtak egymás ellen, ezeket már Gatti nyerte egyhangú pontozással. A Ward – Gatti meccsek olyannyira izgalmasak voltak, hogy egymás után két évben is az ő meccsük volt az év harca a Ring Magazin szerint (az első és a harmadik meccsük). Ward a trilógiát lezáró meccs után vissza is vonult, ekkor már 38 éves volt.

Visszavonulása után saját boksz termet nyitott féltestvérével és azóta is azon dolgoznak, hogy kineveljék a jövő bajnokait. Izgalmas életéről film is készült 2010-ben Mark Wahlberg főszereplésével, A harcos címmel.

Komment