Wilder és Fury halasztást kért a WBC-től, nehogy Eddie Hearn lecsapjon a rendezési jogokra

Fotó: Deontay Wilder – Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

A WBC február 5-ig, azaz máig adott határidőt Deontay Wilder (40-0-1; 39 KO) és Tyson Fury (27-0-1; 19 KO) menedzsmentjének, hogy megállapodjanak a visszavágó részleteit illetően. Amennyiben nem sikerül a határidőn belül megállapodniuk, akkor versenytárgyalást írnak ki a rendezési jogokért és akár egy harmadik promóciós iroda is versenybe szállhat és keresztbe húzhatja a két bunyós terveit. Ugyanis Eddie Hearn és a Matchroom Boxing szívesen tenne ajánlatot, ami azt jelentené, hogyha ő nyer, akkor nem PPV közvetítés lenne, hanem a DAZN közvetítené a meccset. Ismerve a promóterek közötti „jó viszonyt” nem lenne meglepő, ha Hearn egy jó vaskos ajánlatot tenne, csakhogy elcsaklizza a jogokat.

Valószínűleg ettől fél a két bunyós menedzsmentje is, mert bár még nem állapodtak meg, de mindenképp „házon belül” szeretnék rendezni a dolgot, ezért kértek egy hét halasztást a WBC-től. Mauricio Sulaiman, a WBC elnöke meg is adta az egy hét türelmi időt, mert úgy látja, hogy közel a megegyezés és mindkét fél akarja a meccset, csak még egy-két részletet kell finomítani.

Állítólag abban már megállapodtak, hogy az USA-ban lesz a visszavágó. Egyelőre két időpont (április 27. vagy május 18.) és két helyszín (Las Vegas és New York) van megnevezve. Valószínűleg a részesedésben nem tudtak még megállapodni, vélhetően Fury szeretné kicsit feltornázni a részét. Amennyiben versenytárgyalásra kerül sor, akkor a WBC döntése alapján 60-40 %-ban osztoznak majd a bunyósok Wilder javára. Ez természetesen Wilder-nek kedvezne, de ugye ott lebeg a háttérben, hogy Eddie Hearn rendezheti a gálát. Szóval vagy megállapodnak egy héten belül az anyagiakban vagy elviselik, hogy talán a Matchroom rendezi a gálát. Őszintén szólva elég valószínűtlen, hogy Fury promótere, Frank Warren ezt hagyná. Warren inkább rendezné veszteséggel a gálát, minthogy átengedje a riválisának. Valószínűleg Wilder sem lenne boldog, ha Hearn beleszólhatna a dolgokba, így kénytelenek egyességre jutni.

Az első meccs egy parázs, izgalmas összecsapást hozott, ahol Tyson Fury kétszer is padlóra került, mégis döntetlen lett a végeredmény és ezzel Wilder maradt a WBC nehézsúlyú világbajnoka. Az eredmény a rajongók között is állandó vitatéma, így várható, hogy a visszavágót még nagyobb érdeklődés fogja övezni. Ezáltal nagyobb PPV bevétel is várható.