Bellew szerint Wilder inkább fogadja el és örüljön a 15 millió dollárnak, mert nem ér annyit

Fotó: Tony Bellew – Europress Fotóügynökség

Tony Bellew, a korábbi cirkálósúlyú világbajnok is megszólalt a Wilder – Joshua ügy kapcsán. A két nehézsúlyú világbajnok hónapok óta tárgyal a címegyesítő mérkőzésről, de továbbra sem sikerült megállapodniuk, ezért Joshua Alexander Povetkin ellen lép ringbe legközelebb. Közben Joshua promótere, Eddie Hearn egy újabb ajánlatot tett Wilder-nek, 15 millió dollárt kapna, ha Angliában lépne ringbe Joshua ellen jövő áprilisban. Wilder persze ebben nem egyezett bele, hisz a Joshua – Wilder csúcsmeccs akár 150 millió dolláros bevételt is hozhat. Ehhez képest aprópénz a Wilder-nek ajánlott 15 millió. Wilder igazságos, 50 – 50 %-os elosztást akar vagy nem lesz meccs.

Bellew szerint viszont Wilder-nek örülnie kéne a 15 millió dollárnak, mert közel sem ér ennyit. Szerinte Wilder eddigi eredményei alapján örülhetne ennek az ajánlatnak, hiába a 40-0-s mérleg. Nem tud olyan szintű ellenfeleket felmutatni, mint Joshua, sőt Bellew szerint Wilder-t még az USA-ban sem ismerik annyian. Inkább örüljön a 15 milliónak, mert ennyit még egy meccsel sem keresett. A legnagyobb ajánlat 7,5 millió dollár lett volna Povetkin ellen, de az a meccs elmaradt.

„Meg kell értenie Wilder-nek, hogy ő a B oldal ebben a küzdelemben. Senki sem tudja ki ő, szerzett egy övet, de úgy bunyózott 40 profi meccset, hogy nem volt igazán nagy ellenfele. A legnagyobb győzelme Bermane Stiverne elleni első menetes KO-ja volt, aztán meg Luis Ortiz ellen nyert, de lássuk be az már az öreg Ortiz volt. Véleményem szerint még nekem is jobb nehézsúlyú rekordom van, mint neki. Kétszer is megvertem egy korábbi nehézsúlyú világbajnokot. Joshua-nak három nagy öve is van, ő a legjobb nehézsúlyú bunyós, nagy csatákban vett részt. Wilder a közösségi médiában jó, csinálja ezeket a jó kis videóit és hülyeségeket beszél. Úgy beszél, mintha még mindig az utcán lenne. A WBC nehézsúlyú bajnokának a „boksz arcának” kéne lennie Amerikában, de ő még csak a saját városában sem képes erre. Senki nem ismeri őt, pedig szupersztárnak kellene lennie. Ez az ember ugyanazt az övet viseli, amit korábban Muhammad Ali és Mike Tyson, mégsem ismeri senki.”

Bellew, ha már úgyis nyilatkozott kicsit megmarta Tyson Fury-t is akivel, mint köztudott nincsenek a legjobb viszonyban. Bellew bár nincs elragadtatva Wilder eddigi eredményeitől azt azért elismerte, hogy ő az egyetlen, aki képes lehet megverni Joshua-t. Sőt szerinte Fury-t mindkét világbajnok simán megverné és természetesen Bellew is. „Ez a Fury már nem az a Fury aki világbajnok volt és már nem is lesz az soha.”

Komment