Záporoztak az ütések a Kownacki – Arreola meccsen; Browne meglepetésre kikapott

Fotó: Chris Arreola – Adam Kownacki – PuzzlePix Fotóügynökség

Tegnap éjszaka New York-ban lépett szorítóba a nehézsúlyú Adam Kownacki és Chris Arreola valamint a félnehézsúlyú Marcus Browne és Jean Pascal is. Szintén ezen a gálán bunyózott Kiss Edina is Helen Joseph ellen.

Az Adam Kownacki (20-0; 15 KO) – Chris Arreola (38-6-1; 33 KO) mérkőzés végeredménye nem nagy meglepetés, hisz az előzetes vélemények alapján is a lengyelt tartották esélyesebbnek a szakértők. Arreola igazán keményen küzdött, hisz korábban azt nyilatkozta, hogy ennek a meccsnek a végeredményétől teszi függővé, hogy folytatja-e pályafutását a 38 éves bunyós. Az ütésstatisztikák szerint Arreola ütésszámban rekordot döntött, 1125 ütést indított, ami a CompuBox statisztika 34 éves történetében rekordnak számít nehézsúlyban. Igazi parázs adok-kapok volt, hisz Kownacki sem maradt el sokkal ütésszámban (1047), azonban ő pontosabb volt, mint Arreola. Így egyhangú pontozással (117-111, 117-111, 118-110) a lengyel nyerte a mérkőzést, aki továbbra is veretlen és menetel előre egy világbajnoki címmeccsért. Ha tényleg ez volt Arreola búcsúmeccse, nincs oka szégyenkezni, mindent meg tett a győzelemért. Állítólag a keze is megsérült (eltört) meccs közben, de még így is folytatta a küzdelmet.

A Marcus Browne (23-1; 16 KO) – Jean Pascal (34-6-1; 20 KO) meccs óriási meglepetést hozott, hisz a veretlen Browne-t tartották a meccs esélyesének. A 12 menetre kiírt mérkőzés nem ment végig, miután a nyolcadik menetben orvosi döntésre leállították a mérkőzést. Azonban addig sem Browne uralta a meccset, háromszor is számolni kellett rá. Végül a nyolcadik menetben egy vétlen fejelés következtében nagyon csúnyán felrepedt a bal szeme és vége lett a mérkőzésnek. Mivel már a nyolcadik menetben jártak így az addigi pontozás döntött és mindhárom pontozó 75-74-es arányban a korábbi WBC világbajnok Pascal-t látta jobbnak. Így Pascal nyerte a mérkőzést technikai döntéssel és elvette Browne-tól a WBC félnehézsúlyú Silver övét és a WBA interim övét.

Kiss Edina (15-11; 9 KO) egyhangú pontozással (60-53, 60-53, 60-53) kapott ki Helen Joseph-től (16-3-2; 10 KO).

Komment