Wilder VS Fury 2 sajtótájékoztató: Fury max 2 menetet ad Wilder-nek

Fotó: Deontay Wilder – Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

A 2018-as vitatható végeredmény után idén februárban ismét összecsap a WBC nehézsúlyú világbajnok Deontay Wilder és a korábbi nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury. Az első meccsük úgy lett döntetlen a pontozóknál, hogy Fury kétszer is padlóra került. A végeredménnyel sem a bunyósok, sem a rajongók nem voltak elégedettek, így várható volt, hogy lesz egy visszavágó. Pár hete már a helyszín és a dátum is hivatalos, és tegnap sajtótájékoztatót is tartottak Los Angeles-ben.

Nagy meglepetést gondolom nem okoz senkinek, hogy ment a szóbeli adok-kapok oda-vissza. Ezt leszámítva elég nyugis volt, nem lökdösődtek, nem kellett szétválasztani őket, csak verbális csatát vívtak. És az sem meglepő, hogy mindketten kiütést ígérnek, ami Fury szájából kicsit talán furcsán hangzik, mert ő azért nem egy KO-király. Míg Wilder 42 győzelméből 41-et kiütéssel nyert meg, addig Fury 29 győzelméből 20-at.

Fury azt ígéri, hogy ezúttal nem lesz ugri-bugri, keményen oda fog állni bunyózni és két meneten belül ki fogja ütni Wilder-t. Az első meccsen inkább Wilder volt az agresszor, de ezúttal egyből kezdeményezni fog és nem várja meg, amíg Wilder híres jobbosa eltalálja.

„Ezúttal nem lesz táncikálás, oda fogok állni a ring közepére és bunyózni. Végig fogom rugdosni ennek az anyaszomorítónak a seggét a ringen!  A végén a jobb marad állva. Már az első meccsen is háromszor-négyszer elkaptam, de a sok fogyás és a sok kihagyás miatt nem volt elég erőm befejezni. Csak vigyázz a jobb kezedre, mert két meneten belül kifekszel, ez 100%! Olyan csúszos leszek, mint egy aranyhal, kicsúszom a kezei közül. Ha meg annyira hülye leszek, hogy bekapom azt a nagy, hülye jobbosát, akkor megérdemlem, hogy kiüssön. Az bárkit ki tud ütni. Mindenki látta, hogy múltkor kétszer is eltalált, kétszer kerültem padlóra, de felálltam. Nem az a lényeg, hogy kerülsz padlóra, hanem hogy fel tudsz-e állni és tudsz-e válaszolni rá? Ő tudja, hogy nem fogom feladni, egy harcos vagyok!” – mondta Fury.

Fury pár hete még azt mondta, hogy ő lesz a nehézsúly Sugar Ray Leonard-ja és úgy fog cikázni Wilder előtt, hogy nemhogy megütni nem tudja majd, de látni sem fogja. Most meg totálisan ellentétes taktikáról beszél, de hát Fury-nál sosem lehet tudni. Valószínűleg azt választja majd, amivel a leginkább fel tudja idegesíteni és kizökkenteni Wilder-t, mert ez Fury legnagyobb erőssége, a mentális hadviselés. Azt mondja, hogy Wilder-nek ereje ugyan van, de bokszolni nem tud. Ő sokkal gyorsabb, technikásabb, mint a WBC világbajnok és ad egy jó kis leckét majd Wilder-nek, hogy is kell bunyózni.

Wilder ezzel szemben nem cifrázta túl, ki akarja ütni a „Cigány Királyt” és azt ígéri ki is fogja. Egyszerű a terv, az erejére hagyatkozik, úgy eltalálni Fury-t, hogy ne tudjon felkelni. Wilder taktikája nagyjából ebből állt eddig is, azt mondja, hogy ezúttal nyugodtabb és türelmesebb lesz, úgy mint a Luis Ortiz elleni visszavágón. Elég egy jó ütés, nem kell sietni, nem kell már az első menetben nyernie. Csak nehogy sokat várjon és a végén kibokszolja Fury.

Komment