Wilder harmadik menetes KO győzelmet jósol

Fotó: Tyson Fury – Deontay Wilder – PuzzlePix Fotóügynökség

Már csak egy hét van hátra az év egyik legjobban várt mérkőzéséig, a Deontay Wilder – Tyson Fury visszavágóig. Sokan elmondták már a véleményüket, hogy melyik bunyós nyeri majd a csatát és azt, hogy pontozás vagy kiütés lesz a vége. Abban szinte megegyeznek a vélemények, hogyha Wilder nyer akkor kiütéses győzelem lesz, ha Fury akkor pedig pontozásos.

Fury ígéretét, hogy kiüti a “Bronz bombázót”, ráadásul már a második menetben szinte senki nem hiszi el, csak Fury „sleppje” vagy még ők sem, csak helyeselnek rá. Abban már többen bíznak, hogy ki tudja bokszolni Wilder-t, ahogy tette ezt kis híján az első meccsen is 2018-ban. Akkor ugye döntetlen volt a végeredmény és, ha nincs az a két padlózás meg is nyerhette volna a meccset. Most abba nem szeretnék belemenni, hogy jogos volt-e a döntetlen vagy kiérdemelte meg volna jobban a győzelmet, ez már mindegy. Jövő héten minden bizonnyal még nagyobb elánnal lépnek majd szorítóba és még inkább bizonyítani akarnak majd.

Fury ugye a második menetet jósolta, hogy akkor üti ki Wilder-t. A WBC világbajnok pedig azt mondja, hogy a harmadik menet lesz az övé, akkor fogja kiütni Fury-t. Wilder sokkal felkészültebbnek érzi magát, sokkal inkább érzi, hogy készen áll a meccsre, mint az első meccsük előtt. Akkor állítólag eltörte a kezét a felkészülés előtt/alatt (erről többféle verzió is létezik) és elmondása szerint ez hátráltatta az edzőtáborban és a meccs alatt is. Valamint most már kiismerte Fury-t, már testközelből tapasztalta meg mit csinál a ringben és szerinte az, hogy Fury edzőt váltott nem fog sok változást hozni.

„Tudom mire képes, tudom, hogy mit fog csinálni! Ezúttal sok minden más lesz!”

Wilder azt mondja, hogy nem szokása jósolgatni, nem is szeret, de úgy érzi, hogy a hármas az a mágikus szám, ami most körbe lengi a meccset. A harmadik menetben fogja megállítani Fury-t.

A “Befejezetlen üzlet” fantázia nevet kapott visszavágóra február 22-én kerül sor Las Vegasban.

Komment