Tóth László magyar bajnok lett, Petrányi Zoltán kikapott a hétvégén

Szeptember 8-9-én két magyar bunyós is címmérkőzésen lépett szorítóba. Petrányi Zoltán (56-24; 19 KO) Ukrajnába utazott, hogy a WBCA és UBO nehézsúlyú világbajnoki övekért küzdhessen a német Alexander Frank (15-0-1; 12 KO) ellen. Zoli korábban elmondta a BOX TV-nek, hogy a sok utazás miatt nehezen tudott felkészülni, de igyekezett minden alkalmat kihasználni. Sajnos Zolinak nem volt sikeres a címmérkőzés, az első menetben kiütéses vereséget szenvedett a 20 évvel fiatalabb ellenfelétől.

Tóth László (26-4-1; 18 KO) számára sikeresebb volt a hétvége, ő Laska Tamás (19-18-1; 10 KO) ellenében szerezte meg a megüresedett váltósúlyú magyar bajnoki címet. A két bunyós a Feja Gym által szervezett budapesti gálán lépett szorítóba. A mérkőzés rövidre sikerült, a Toto Box Promotion soproni bunyósa, Laci a második menetben KO-val győzött. Laska Tamás egy testütés után nem tudta folytatni a küzdelmet. Laci már több nemzetközi övet begyűjtött váltósúlyban, de a magyar bajnoki cím eddig hiányzott a gyűjteményéből, most már magyar bajnoknak is mondhatja magát.

Komment