Tony Bellew háromszor küldte padlóra David Haye-t

Fotó: Europress Fotóügynökség

Május 5-én, Londonban végre sor került a régóta várt Tony Bellew (30-2-1; 20 KO) – David Haye (28-4; 26 KO) visszavágóra. A két bunyós tavaly márciusban találkozott utoljára, ahol Bellew a 11. menetben TKO-val nyerte meg a mérkőzést. Akkor mindkét bunyós megsérült, Haye a hatodik menetben, és így nem tudta már úgy folytatni a küzdelmet, mint előtte, pedig az első öt menetből négyet akkor ő nyert. A szombat esti visszavágóra mindkét bunyós nagy elánnal készült, bár Haye most sokkal visszafogottabban nyilatkozott, mint korábban, de egyértelműen a győzelem volt a cél számára is. A mostani mérkőzést is ő kezdte jobban, az első két menetben, ha kicsivel is, de ő volt dominánsabb. Bellew okosan kivárta, hogy mikor jön el az ő ideje, ami pedig gyorsan eljött, a harmadik menetben kétszer is padlóra küldte a korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnokot. A második leütésnél valószínűleg csak az mentette meg Haye-t, hogy véget ért a menet. Úgy tűnt, hogy Haye lábsérülése is kiújulhatott, valószínűleg az óriási pofonok mellett emiatt sem állt már olyan biztos lábakon. A negyedik menetben Bellew nem rontott rá Haye-re, kicsit mintha időt hagyott volna neki, hogy összeszedje magát, nagyon megfontoltan és higgadtan bunyózott. Látszott rajta az a magabiztosság, amit a ringen kívül is mutatott. Az ötödik menetben Haye már kicsit összeszedettebb volt, újra támadásba lendült, Bellew pedig okosan kivárta a megfelelő pillanatot és egy hatalmas bal horoggal harmadjára is padlóra küldte. Haye ugyan felállt a számolás közben, próbálta folytatni a küzdelmet, de Bellew újra támadásba lendült és a mérkőzésvezető jobbnak látta beszüntetni a küzdelmet. Ezzel Haye ismét TKO-val kapott ki Bellew-tól, de most csak az ötödik menetig húzta. Egyértelműen látszott, hogy eljárt már fölötte az idő, ha tartja magát korábbi nyilatkozataihoz valószínűleg ez volt az utolsó mérkőzése profi karrierjében. Hiába a 14 hónapos felkészülés (közben volt azért egy kisebb sérülése Haye-nek) és az új edző Haye nem tudott mit kezdeni Bellew-val, a korábbi cirkálósúlyú világbajnok egyértelműen jobb volt. Bellew tervei szerint a cirkálósúlyba szeretne visszatérni, és megküzdeni az Usyk – Gassiev meccs győztesével.

A Bellew – Haye visszavágón kívül azért volt egy világbajnoki címmeccs is a londoni O2 Arénában. Az angol Paul Butler (26-2; 14 KO) és a Puerto Rico-i Emmanuel Rodriguez (18-0; 12 KO) az IBF harmatsúlyú világbajnoki övéért szállt ringbe. Butler nem tudta hozni a mérlegelésen a kötelező súlyt, így a győzelme esetén sem szerezte volna meg az IBF övét. Butler korábban már birtokolta ezt, de akkor lemondott róla, hogy egy súlycsoportot vissza lépve bokszolhasson. Mindkét bunyós az elvárásoktól eltérően bunyózott, Butler nagyon alul teljesített, Rodriguez pedig nagyon felül. Butlertől hazai közönség előtt mindenki győzelmet várt, de Rodriguez már az első menetben padlóra küldte, és kétszer is rá kellett számolni. Rodriguez ezt követően nem rontott ajtóstul a házba, nagyon éretten és megfontoltan végig bunyózta a 12 menetet és egyhangú pontozással verte Butlert. Butler már akkor csalódást okozott a közönségnek, amikor meglepő módon nem tudta hozni a megfelelő súlyt, a mérkőzésen pedig egyértelműen alárendelt szerepet játszott. A továbbra is veretlen Rodriguez nagyon megérdemelten viheti haza a világbajnoki címet, szinte ismeretlenül érkezett a szigetországba és megmutatta, hogy a Puerto Rico-i bunyósokkal számolni kell.

Egy magyar ökölvívó, Krammerstodter Márk (3-3-1; 2 KO) is ringbe lépett tegnap Londonban. Ellenfele az amerikai Money Powell IV (7-0; 4 KO) volt egy négy menetes nagyváltósúlyú mérkőzésen. Márk sajnos TKO-val kikapott a negyedik menetben egy testütést követően.

Komment