Stabilizálódott Adonis Stevenson állapota, túl van az életveszélyen

Fotó: Adonis Stevenson – PuzzlePix Fotóügynökség

A 41 éves most már csak korábbi világbajnok Adonis Stevenson múlt hét szombaton veszítette el WBC félnehézsúlyú világbajnoki címét Oleksandr Gvozdyk ellen. Stevenson kiütéses vereséget szenvedett a 11. menetben. A kiütés előtt jó pár fejre mért ütést beszedett a kanadai bunyós, aminek sajnos meg lett a következménye. Már az első hírek is arról szóltak, hogy Stevenson-t kórházba kellett szállítani megfigyelésre, majd promótere az egyik közösségi oldalon jelentette be, hogy sajnos komoly a baj, kritikus állapotban az intenzív osztályon ápolják a bunyóst.

A legfrissebb hírek azonban örömre adnak okot, szintén a promóter Yvon Michel tudatta a hírt a Stevenson-ért aggódókkal, hogy szerencsére stabilizálódott Stevenson állapota és túl van az életveszélyen. Vasárnap hajnalra derült ki, hogy bevérzés alakult ki Stevenson agyában ezért az orvosok mesterséges kómába helyezték, hogy a duzzanat enyhülni tudjon.

Mint utóbb kiderült Stevenson már az öltözőig is csak segítséggel tudott eljutni, de akkor még nem látszódott, hogy ilyen nagy a baj. Majd zuhanyzás után már nem volt teljesen magánál később pedig már állni sem tudott egyedül, látták, hogy nagyobb a baj, mint gondolták és azonnal kórházba szállították. Jelenleg a québec-i Enfant-Jésus kórház idegsebészeti és fejsérülésekre specializálódott osztályán kezelik Stevenson-t. A hírek szerint továbbra is mesterséges kómában tartják, mert ez segíti a könnyebb és gyorsabb gyógyulást, de az orvosok bizakodóak.

Komment