Nem tudott győzni Angliában Krämer Péter

Fotó: Krämer Péter

UBO középsúlyú Európa-bajnokunk, Krämer Péter (8-1-1; 5 KO) tegnap este Birminghamben lépett szorítóba egy helyi bunyós, Sam Eggington (23-4; 15 KO) ellen. A tét az IBO nagyváltósúlyú Kontinentális öve volt. Nem volt könnyű dolga Petinek, ami várható is volt, mert egy rutinos és eredményes angol bunyóssal került szembe, aki már több nemzetközi és brit címet is begyűjtött. Sajnos az angol bunyós tudta irányítani a mérkőzést, de az első három menetben a bekapott ütések ellenére is tudta tartani Peti a lépést. A negyedik menet közepén azonban az angolnak sikerült elkapnia Petit, aki ugyan nem került földre, de a mérkőzésvezető úgy ítélte meg, hogy inkább beszünteti a mérkőzést. Így végül TKO-val ért véget a látványos belharcokkal tarkított küzdelem.

Büszkék lehetünk Petire, akinek ugyan nem sikerült nyernie és címet szereznie, de tisztes helytállást mutatott egy nála rutinosabb ellenféllel szemben Angliában. Peti a mérkőzést követően így üzent rajongóinak: „Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a szurkolást, bíztatást és mindent! Sajnos ez most nem jött össze amiért nagyon haragszok magamra. Nem úgy ment, ahogy szerettem volna, ez a srác kőkemény is volt.”

Komment