Egyelőre mégsem kell Canelo-nak címet védenie Derevyanchenko ellen

Fotó: Saul “Canelo” Alvarez (k) – PuzzlePix Fotóügynökség

Pár napja még arról szóltak a hírek, hogy az IBF máris elrendelte a kötelező címvédést az újdonsült bajnokának Saul „Canelo” Alvarez-nek (52-1-2; 35 KO) az ukrán Sergiy Derevyanchenko (13-1; 10 KO) ellen. Canelo május 4-én győzte le Daniel Jacobs-ot és vette el IBF középsúlyú világbajnoki övét. A mexikói bunyós ezzel már három nagy szervezet az IBF/WBC/WBA középsúlyú világbajnoka.

Az IBF szereti gyorsan elrendelni a kötelező címvédéseket, ellentétben például a WBC-vel, ahol az sem ritka, hogy két évig vár egy-egy kötelező kihívó a címmeccsre. Ezúttal azonban túlságosan is gyorsak voltak, mert Michael Benson, angol szakújságíró szerint nem is az IBF következik a sorban. A négy nagy szervet (IBF/WBO/WBA/WBC) rotációs rendszerben dönti el, hogy ki ellen kell megvédenie az övét az aktuális világbajnoknak. Tehát, ha egy bunyós több szervezetnél is világbajnok, akkor a szervezeteknek be kell tartaniuk ezt a rendszert és akkor rendelhetik el a kötelező címvédést, ha ők a sorosak. Benson szerint viszont nem az IBF következik, hanem a WBC, aki elrendelheti a következő meccset és ellenfelet Canelo-nak. Az angol újságíró azt írta az egyik közösségi oldalon, hogy az IBF már el is ismerte a hibát, de egyébként, amúgy is lett volna lehetősége Canelo-nak, hogy halasztást kérjen.

A WBC-nél Jermall Charlo (28-0; 21 KO) a kötelező kihívó, de már lassan két éve, szóval most talán lehetőséget kap, de az se lenne meglepő, ha nem.

Szóval egyelőre várnia kell Derevyanchenko-nak az újabb világbajnoki címmeccsre. Tavaly júliusban az akkori IBF világbajnok Gennady Golovkin-nak rendelte el a szervezet a kötelező címvédést Derevyanchenko ellen, de a kazah akkor inkább visszaadta az övét, mert Canelo ellen akart küzdeni. Így az ukrán és Daniel Jacobs között dőlt el a megüresedett világbajnoki cím sorsa. Jacobs megosztott pontozással megszerezte az övet, majd az első címvédése során elveszítette azt.

Egyébiránt az IBF-nél jelenleg Derevyanchenko a kötelező kihívó, de ha a szervezet szeretne egy nagyot húzni, akkor a kötelező címvédés előtt elrendelhetne egy eliminátori meccset Derevyanchenko és a szervezetnél harmadik helyen rangsorolt, korábbi világbajnokuk Gennady Golovkin között. Elősegítve a harmadik Canelo-GGG csatát, amennyiben Canelo nem adja vissza az övet inkább.

Komment