Mike Tyson „füves fesztivált” szervez

Fotó: Mike Tyson – PuzzlePix Fotóügynökség

Korábban már írtunk róla, hogy az egykori nehézsúlyú világbajnok ökölvívó, Mike Tyson beszállt a fű bizniszbe és Kalifornia államban létrehozott egy több száz hektáros legális marihuána termelő gazdaságot, amely egyben egy luxusszálloda is a kikapcsolódni vágyóknak. Azóta már el is indult a gazdaság és már egy marihuána témájú zenei fesztivált is megálmodott hozzá Tyson.

Február 23-án fogják megtartani a Kind Music Fesztivált Tyson kaliforniai birtokán, ahol természetesen a marihuána használattal kapcsolatos kaliforniai törvényeket figyelembe véve szórakozhatnak majd. A rendezvény sajtóközleménye szerint ez lesz az első olyan minden korosztálynak szóló fesztivál, ahol az aktuális marihuána fogyasztási és alkohol fogyasztási törvényeket betartva lehet majd szórakozni. A törvényi előírásoknak megfelelően árusítani nem fognak marihuána termékeket, de hozott terméket legálisan lehet majd fogyasztani. Terveik szerint számos koncert lesz majd valamint egy kalandparkot is felállítanak, a fáradalmakat pedig kényelmes speciális babzsákokon lehet majd kipihenni miközben a vendégek a saját maguk által hozott „vicces cigiket” szívhatják.

Ennek a fesztiválnak lesz majd a házigazdája „Iron” Mike, aki maga is lelkes marihuána fogyasztó és azt már régóta tudni lehet róla, hogy még énekelni is szeret. Szóval a kellemest összekötheti a hasznossal és egy jó kis füves bulit csaphat majd. Ráadásul még reklámozhatja is a szállodáját bízva a visszatérő vendégekben. A bevétel egy részét pedig jótékony célra szeretné felhasználni Tyson és egy kábítószerfüggőket és hajléktalanokat segítő szervezetnek ajánlotta fel.

Komment