Meglepő fordulat New York-ban, Kownacki TKO-val kikapott

Fotó: Robert Helenius – Adam Kownacki – PuzzlePix Fotóügynökség

Magyar idő szerint ma hajnalban New York-ban csapott össze a lengyel Adam Kownacki (20-1; 15 KO) és a finn Robert Helenius (30-3; 19 KO) a WBA nehézsúlyú eliminátori címért. Meglepő fordulattal lett vége a meccsnek, mert előzetesen a szakértők és a fogadóirodák is az eddig veretlen Kownacki-t tartották a meccs esélyesének. Az első három menetet vitte is a pontozóknál, ő volt az agresszívabb, több ütést indított és találatot vitt be, mint a „Skandináv Rémálom” becenévre hallgató Helenius. Kownacki számára azonban igazi rémálom volt a meccs negyedik menete. Már a menet elején letérdelt a lengyel, de ezt még csúszásnak ítélte a mérkőzésvezető, majd nagyjából 15 másodperccel később már padlózott is Kownacki, ekkor már számoltak rá. Majd egy újabb Helenius roham után, mikor már a ring egyik felétől a másikig ütötte Kownacki-t, a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. Így TKO-val nyert Helenius.


Nagy meglepetés, nem sokan számítottak erre, mint ahogy írtuk korábban Kownacki az első hatban szerepelt eddig mind a négy nagy szervezet ranglistáján, míg Helenius csak a WBA-nál volt a Top 10-ben (ott a #7). Helenius pedig ezzel a győzelmével megszerezte a WBA eliminátori címét, tehát ő Anthony Joshua kötelező kihívója ennél a szervezetnél. 36 évesen világbajnoki címmeccs várhat rá. A lengyel természetesen szeretne egy visszavágót, de Helenius-nak nem kötelessége ennek eleget tenni, viszont egyhamar biztos nem tud Joshua-val küzdeni, így akár sor kerülhet a visszavágóra, ha a finn is akarja.

Komment