Joshua hajlandó feladni egy vagy több világbajnoki övét, hogy nagy csatákat vívhasson

Fotó: Anthony Joshua -PuzzlePix Fotóügynökség

Anthony Joshua épp, hogy visszaszerezte IBO/IBF/WBO/WBA Super nehézsúlyú világbajnoki címeit két nagy szervezet már is választás elé állította. Az IBF és a WBO is elrendelte a kötelező címvédést és egyelőre nem tudni, hogy haladnak a tárgyalások, de jó esély van rá, hogy valamelyik övétől meg kell válnia, ha a szervezetek nem egyeznek meg. Ez a napokban ki fog derülni, mert az IBF január 11-ig adott határidőt a megegyezésre.

Joshua azonban nem bánja, ha valamelyik övét fel kell adja, mert számára nem az övek száma a fontos, hanem inkább a legyőzött ellenfelek személye. Azt mondja, hogy nem a bajnoki övek száma határozzák meg őt, ő bajnok attól függetlenül is, hogy 1, 2 vagy 3 nagy szervezet övét birtokolja. Az utóbbi időben többször hangoztatta, hogy a WBC világbajnok Deontay Wilder-rel vagy, ha Tyson Fury megveri Wilder-t februárban, akkor vele akar küzdeni, az se baj, ha ezért vissza kell adja valamelyik övét.

„Mindig azt mondtam, hogy az övek nem határoznak meg engem. Akkor is bajnok leszek, ha fel kell adnom valamelyiket. Ez lehetőséget adna, hogy szembe nézzek egy másik világbajnokkal – négy világbajnok legyőzése már ott van a mérlegemben. Ha feladom az övet több lehetőségem van történelmet írni és szórakoztatni a rajongókat. Ha kell visszaadom az övem, de utána visszaveszem.” – mondta Joshua.

Eddie Hearn nagyon okosan építette fel Joshua karrierjét, mindig taktikusan választott neki ellenfeleket és sokat köszönhet AJ a promóterének, hogy be tudta gyűjteni ezeket az öveket. Most viszont szemléletet váltott Joshua, részben bizonyára a Ruiz elleni vereség majd győzelem hatására és a rajongók megítélése miatt már nem a biztonsági játszmára törekszik. Joshua sok kritikát kapott a veresége után, de még a győzelme után is, hogy nem kockáztatott, nem állt oda bunyózni. Biztonsági játszmát vívott, ami ugyan eredményes volt, de a közönséget „nem szolgálta ki”. Az biztos, hogy egy Wilder vagy Fury elleni meccs és győzelem sokkal nagyobb elismerést hozna számára, mintha mondjuk megvédi IBF övét Kubrat Pulev ellen. Az érdeklődés is jóval nagyobb lenne rá, egy szigetországi rangadó Fury ellen biztos, hogy megtöltene egy 90 000-es csarnokot is, nem beszélve a TV nézőkről. A Wilder elleni meccs pedig világszinten hozna érdeklődést.

Viszont, ha feladja bármelyik övét és úgy küzd az aktuális WBC világbajnokkal, akkor a győztes megint nem lehet vitathatatlan bajnok, de hát valamit valamiért. Amikor ennyi szervezet szól bele, hogy mikor ki ellen harcoljon, akkor előfordulhat, hogy dönteni kell, hogy mi a fontosabb számára. A nyilatkozatai alapján pedig a rajongók elismerése, hogy igazi nagy csatákat vívjon fontosabb, mint az övek száma.

Komment