Lomachenko szerint Lopez túl sokat dumál, ő majd a ringben mutatja meg mit tud!

Fotó: Vasyl Lomachenko – PuzzlePix Fotóügynökség

Az ukrán fenomén egy interjúban nyilatkozott fiatal riválisáról, a szintén a Top Rank által promótált Teofimo Lopez-ről. Lopez (13-0; 11 KO) egy tehetséges, fiatal bunyós, aki hibátlan mérleggel rendelkezik és természetesen világbajnoki céljai vannak és ahhoz, hogy ezt elérje némi PR stratégiát bevetve egyre többet hangoztatja Vasyl Lomachenko (13-1; 10 KO) nevét. Loma pedig épp ezt nehezményezi, az ukránnak nem szokása a „trash talk”, ő mindig tisztelettel nyilatkozik az ellenfeleiről és nem is viszi túlzásba a nyilatkozatokat. Míg az utóbbi időben Lopez az ő nevével „haknizik” megállás nélkül.

„Eddig csak sok duma volt, nyilvánvalóan ez az üzleti stratégiájuk. Mert ezelőtt senki nem tudta a nevét, senki nem ismerte őt, annak ellenére, hogy szinte minden meccsét kiütéssel fejezte be. Egyértelmű, hogy az én nevemet használják ahhoz, hogy promótálja saját magát, promótálja ezt a harcot és, hogy pénzt szerezzen.”

Loma-nak nem kenyere ez a stílus és úgy tűnik egyre inkább pipa rá, amiért folyton az ő nevét emlegeti. „Egyértelmű, hogy az erejüket próbálják fitogtatni. Egy erős ember sose kiabálja ki, hogy mennyire erős, nem sérteget másokat. Csendben teszi a dolgát és tettekkel bizonyít, nem szavakkal!”

Lomachenko már többször elmondta, hogy nincs ellene egy Lopez elleni meccsnek, de csak akkor, ha Lopez-nek van már egy világbajnoki öve. Ha lesz tét, lesz meccs is, ez érthető is Loma-tól, ő a súlycsoportja vitathatatlan bajnoka akar lenni. Lopez pedig egyre közelebb van céljához, a WBA rangsorában a 3. helyen áll, az IBF/WBC rangsorban a 4., a WBO-nál pedig az 5. Amennyiben a Top Rank és Bob Arum is akarja ezt a meccset, könnyedén összehozhatja. Valószínűleg el tudná érni, hogy Lopez az IBF bajnok Richard Commey ellen küzdjön vagy az üres WBC övért és, ha ezt megszerezte jöhetne Lomachenko. Nem kizárt, hogy Lopez-t némiképp a Top Rank is ösztönzi ebben a szájkaratéban, hogy előkészítsék kettejük meccsét.

Loma áll elébe, de ő nem fogja előmozdítani ezt a meccset, csak mert Lopez ezt akarja: „Nem kell semmit tennem ahhoz, hogy előmozdítsam ezt a meccset. Nem fogok semmit tenni, csöndben maradok. Majd, ha bent leszünk a ringben, mindenki megmutatja mennyit ér. … Pontosan tudom, hogy fogom megnyeri ezt a meccset, el fogom számoltatni minden egyes szóért, amit mondott!”

Komment