Kiliti testvérek, a „fehérvári huszárok”

Ebben a cikkünkben a Kiliti testvéreket szeretnénk bemutatni. Kiliti Ferenc (Fecó) és Tamás nemcsak testvérek, hanem edző-tanítvány kapcsolat is van közöttük. A fiatal székesfehérvári fiúk életének szerves része az ökölvívás. Ferenc (26) edzőként és a Videoton Box Club klubvezetőjeként, Tamás (22) pedig amatőr ökölvívóként és szintén edzőként tesz meg minél többet a hazai és a székesfehérvári ökölvívásért.

Már több mint tíz éve hogy elkezdtek bokszolni, először csak hobbi szinten, majd belekóstoltak a versenyzésbe is. Néhány amatőr mérkőzés után, kellő idő és energia hiányában a versenyzést abba hagyták, de a ringtől nem tudtak elszakadni, és az edzéseket továbbra is látogatták. Később Fecó kiköltözött Angliába, ahol kihasználva az alkalmat, sorra látogatta az ökölvívó termeket, és igyekezett minél többet tanulni. 2011-ben hazaköltözött, és itthon kezdte el kamatoztatni a kint tanultakat. Először egy baráti társasággal kezdett el újból lejárni a terembe, majd nem sokkal később már ő tartotta az edzéseket. Az edzői karrierjét egy általános iskola tornatermében kezdte pár emberrel, majd ahogy egyre csak nőtt a létszám, kinőtték a helyet. Átköltöztek egy régen is bokszteremként üzemelő helyre, oda, ahol ők is elkezdték az ökölvívást. A két testvér a kezdetektől együtt dolgozik. Eleinte csak hobbi edzéseket tartottak, de ma már a versenysport felé vették az irányt. Kitartó munkájuk eredményeként sikerült megállapodniuk a Videoton Zrt-vel és létrehozták a Videoton Box Club-ot, ahol Fecó lett a klubvezető. Emellett az utánpótlás nevelésre is nagy hangsúlyt fektetnek, ingyenesen tartanak edzést a 6-16 éves fehérvári gyermekeknek. Mára már több mint 120 fővel foglalkoznak. Fecó elmondta, hogy egyik céljuk, hogy legyen fehérvári magyar bajnok ökölvívó.

Tamás az edzősködés mellett, nagyjából fél évvel ezelőtt újrakezdte a versenysportot. Elsődleges célja amatőrként, hogy országos bajnok legyen. Igyekszik minél több versenyen, mérkőzésen részt venni, hogy a decemberi Papp László Magyar Ökölvívó Bajnokságról arany éremmel térhessen haza. Eddigi eredményei vegyesek, ez köszönhető annak is, hogy eddigi mérkőzéseinek majdnem felét nem is a saját súlycsoportjában (56 kg) vívta, hanem feljebb lépett (60 és 64 kg). Bátran felvállalta a nehezebb és rutinosabb ellenfelekkel is a mérkőzést. A tavalyi évben részt vett több Szurkolói gálán, a szeptemberi Fight Arénán és Zágrábban is bunyózott.  A tavalyi év a tapasztalat szerzésről szólt, az idei évben pedig már a magyar bajnoki cím megszerzése a cél. Ennek érdekében szeretnének minden hónapban egy éles megmérettetést. Következő meccse március 17-én lesz Komáromban. Tamás másik célja, hogy bekerüljön a magyar válogatottba, nagyon megtisztelő lenne számára, ha Magyarországot képviselhetné.

Tamás számára a profi karrier egy távolabbi cél, egyelőre az amatőrök közötti versenyzésre koncentrálnak. Azonban Fecó elmondta, hogy a Videoton Box Clubhoz szerződött a nemrégiben profinak állt Hegyi Barnabás, akinek a felkészülését ők is segítik. Így az idei évre van egy amatőr, és egy profi versenyzőjük is. Fecó elmondása szerint, egyelőre ennyi elég, szeretne rájuk koncentrálni, illetve emellett az utánpótlás nevelést is gőzerővel építik. Szeretnének minél több eredményes székesfehérvári fiatalt kinevelni a Videotonnal karöltve.

A közös munkájukról is kérdeztük a testvéreket, mennyire nehezíti vagy könnyíti meg a munkájukat az, hogy testvérek. Elmondták, úgy érzik, hogy tökéletes az összhang közöttük és ez meglátszik a közös munkájukon is. Nemcsak testvérek, hanem barátok is, szinte mindent együtt csinálnak, és ez teszi őket erőssé. Hisznek abban, amit tesznek, a terveikben, a közös útban és soha nem adják fel! Mindkettejük számára fontos Székesfehérvár, a Videoton hírnevének öregbítése, és az ökölvívás népszerűsítése a fiatalok körében.

Komment